Vajkai Aurél: Nagyvázsony. Bakonybél. Szabadtéri Néprajzi Múzeumok Veszprém megyében (Veszprém, 1970)

A RÉZMŰVES CÉGÉR DÍSZÍTÉSE rükben tehát különbség van.) A vázsonyi bognárok Fehérvárig, Simontornyáig, Pestig is elvitték árujukat. - A bútorokat öt asztalos csinálta, de egy kontár is működött. - Érdekes, hogy két céhbeli kőműves mester mellett hét kontár építgetett. Ugyancsak az 1848. évi összeírás szerint szép számmal varrták a ködmönöket a vázsonyi szűcsök, mert számuk akkor tizennégy volt. A falusi mészárosoktól vett birka- és juhbőrt dolgozták fel, távolabbi vásárokra is eljártak portékáikkal. Panaszkodtak, hogy roszszabbul megy a sorsuk, mert a köznép jobban visel már posztóruhát, mint előbb. Az egyesült kovács, rézműves és puskás céh 1848-ban hat kovácsmesterrel, egy-egy rézműves, illetve puskás mesterrel szerepelt. A rézművességnek tehát megvolt a múltja Nagyvázsonyban. A kovács munkája: szekérvasalás, ekevasalás, lópatkolás, kapa-, ásóélesítés, a hozzávaló vasat a gazdák maguk adták. A feljegyzés még megjegyzi, hogy (- 1848-ban vagyunk! -) a rézműves és a puskás az őrsereggel táborba menvén, a mesterségek állapotja nem ismeretes. Ugyancsak ez az összeírás megemlékezik a pálinkafőzésről, a hamuz^írfőzésről, az olaj ütésről. Az uraságnak két, Nagyvázsony városának egy pálinka-főzője volt, a hozzávaló nyersanyag a környéken terem elegendő RÉZMÜVES-CÉGÉR