Vajkai Aurél: Nagyvázsony. Bakonybél. Szabadtéri Néprajzi Múzeumok Veszprém megyében (Veszprém, 1970)

alkalmat adott a vadászatra is, bár tudnunk kell, hogy a múltban a vadászat a kiváltságos réteg előjoga volt, a jobbágy legfeljebb a kártékony vadat irthatta. Az urasággal végre is szerződést kötöttek, a jobbágylevél szabályozza a robotot, a legeltetést, az őrletést, a fogatolást s így nyugalmasabb időszak következett be. A XVIII. század közepén a megújított földesúri szerződés rendezte a lakóházak, szántóföldek, rétek megszerzésének jogait, lehetővé tették az erdőirtást is. Igaz, hogy így a településig érő eddigi Bakony messze visszahúzódik Nagyvázsonytól. A fai^as megélhetési forrást jelent, s Bél Mátyás, korának nagy polihisztora írja a XVIII. század közepe táján, hogy télen át és nagyobb munkaszünetekben a szegény népség az erdőkbe kivonult, s a letört, kidöntött faanyagot elszállította, ámbár igen olcsó volt a fa, sokat nem kaptak érte. Fokozta az erdőírtást, hogy meszet, szenet égettek, de elégették az erdőket hamuzsír termelése céljából is. Megemlíthetjük itt, hogy a közeli, ekkor még Vázsony határába tartozó pusztán, Úrkúton 1781-ben üveggyár létesült, később pedig a Kabhegven deszkametsző működött. Mindamellett Vázsony, mint jelentős forgalmi csomópont, jelentőségét tovább is megtartotta, hisz itt vezetett el a Veszprém-Tapolca közti főútvonal, melynek oldalelágazása levitt közvetlen a Balaton mellé. Tehát élénk a kereskedelme, s a fentebb érintett tényezők mind hozzájárultak ahhoz, hogy fejlett kézművesipar fejlődjön ki. Érdekesek Fényes 1836-ban megjelent statisztikai könyvének Nagyvázsonyról szóló sorai, mert akkor még Nagyvázsony mint mezőváros szerepel, magyarnémet lakossággal, a lakosság száma akkor 2390 volt. Többek közt írja, hogy erdeje „szörnyű nagy és szép". Egy évben hat országos vásárt tartottak, bizonyítva mezővárosunk kereskedelmi jelentőségét. A Kinizsi torony aljában különben akkor az uradalmi rabokat tartották. Az ipar azonban egymagában nem oldotta meg a lakosság megélhetési problémáit, s ehhez járult, hogy a múlt század második felében megindult vasútépítkezés messze elkerülte Nagyvázsonyi, az eddigi úthálózat elvesztette korábbi jelentőségét, kereskedelme, ahogy ez Veszprém városával is megesett, lehanyatlott. A század végén megerősödik a kapitalizmus, a gyáripar, s ez rohamosan elsorvasztotta az eddig virágzó kézművesipart, Nagyvázsony elvesztette gazdasági jelentőségét, ismét faluvá süllyedt. Új lehetőségeket már csak a mi korunk nyújthatott, amikoris egyrészt Nagyvázsony közelében jelentős ipari üzemek, bányák létesültek, másrészt a rohamosan fejlődő balatoni idegenforgalom kisugárzása Nagyvázsonyban is érezteti hatását s mindez elősegíti a lakosság jobb megélhetését. A régi falura jellemző, hogy önellátó volt, tehát a táplálék nyersanyagán kívül használati tárgyainak javarészét is (ruha, bútor, háztartási és gazdasági eszközök stb.) maga állította elő. Veszprém megyében a háziipar (kendermunka, fonás, faragás) mellett régóta virágzott a kisipar, sőt egyes iparágakban, mint a csutorás, a csapó, a szűrszabó mesterség, egyenesen orszá-