Vajkai Aurél: Bakonybél. Szabadtéri Néprajzi Múzeumok Veszprém megyében (Veszprém, 1970)

bói kiemelhető a háromlábú cseréplábas (pör költéslábas) , amelyekből a nagyobb a félméteres átmérőt is elérte. Ebben főzték nagy gazdaházaknál szabad tűzön a pörköltet, A nagy lakodalmas fazekakban kint az udvaron, szabad tűzön főzték a levest, a töltött gombócot, a tyúkot. Űjjbenyomatos dísze archaikus emlékeket ébreszt, feliratuk gyakran arra utal, hogy fazekas mestermunkának készültek. A fémedények bevezetése előtt jóval több cserépedény volt a falusi háztartásban, mint manapság, s tekintve a cserépedények törékeny voltát, nagy volt a kereslet, így érthető, hogy korábban igen fejlett fazekasiparunk volt. A múlt század elején egyedül Veszprém városában ötven fazekas mester működött, s a legtöbb falun, ahol égetésre alkalmas földet találtak, fazekasmester dolgozott, olykor oly nagy számban, hogy például Szentgálon a fazekasoknak külön utcájuk volt. Nagyvázsonyban az 1848. évi összeírás szerint tíz fazekasmester céhbe tömörült. A fazekas messzire eljárt portékájával, áruját gabonára cserélte be, mértékegységnek használva az eladandó cserépedényt. Külön fazekasfalvak is voltak, mint pl. Leányfalu Nagyvázsony mellett vagy Tüskevár, ezeknek majd minden lakója fazekas mesterséget űzött. A konyhák falát meglehetősen sűrűn teleaggatták szép színes, virágos vagy egyéb figurális mintájú mázas tányérokkal. A tányérok javarésze Városlödön készült, az ottani kőedénygyárban, ami a múlt század közepétől működött, termékeit sűrűn megtalálhatjuk a közelebbi-távolabbi falvakban. Napjainkban, az ízlés változásával a legtöbb falusi konyha, szoba faláról lekerültek e tányérok, aránylag legtovább még a németek házaiban a konyhában, a szobában maradtak meg. Néhány szót kell szólni a konyha központi tárgyának a kenyérsütő kemencének a rendeltetéséről, hisz régebben az otthon sütött kenyérnek fontos szerepe volt a falusi háztartásban. Akkor még egy sütéskor tíz-tizenkét kenyeret is sütöttek, jobb gazdaháznál minden héten, másutt kéthetente. A kenyérsütés rendszerint a ház egyik, e munkában gyakorlottabb nőtagjának a dolga volt. Általában rozskenyeret sütöttek, búzából csak elvétve. Voltaképpen szerették a búzakenyeret, de épp ezért, mert abból hamar sok elfogyott, inkább rozskenyeret sütöttek. A kenyérsütéshez több kisegítő eszközre volt szükség, mint pemet, kovászvakaró, sütőlapát, keresztfa. Régebben az ún. sütnivaló-val kelesztettek, ez komló főzetével leöntött búzakorpából állott. Később általában az előző sütésből visszamaradt kovásszal kelesztettek. Teknőben dagasztottak, s a kemencébe a dagasztás után fűtöttek be, rendesebb helyeken már jó előre el voltak készítve az egyes kenyérsütésekhez szükséges tüzelő adagok. Az egész művelethez nagy gyakorlatra volt szükség, mert az asszonynak a kemence belsejének színeződéséből kellett következtetnie a legalkalmasabb pillanatra, amikor a sütőlapáttal a kidagasztott tésztát a kemencébe vetheti. Mellékesen ugyanakkor lángost is sütöttek a kemencében. Szerepe volt a kemencének a gyümölcsaszalásban is. Szilvát, almát, körtét, cseresznyét, meggyet stb. aszaltak, a körtét egyben, a félalmát három-négyfelé szeletelve. Az aszalékot a forró kemencébe rakták, az almá- 18