Vajkai Aurél: Bakonybél. Szabadtéri Néprajzi Múzeumok Veszprém megyében (Veszprém, 1970)

ekkor kapja a legtöbb falu templomát, ekkor épülnek fel a gondozott kertek, parkok közt a kisebb kúriák, nagyobb kastélyok. Mindezek alapján feltehető, hogy falvainkban is ekkor indul meg a nagyobb arányú népi építkezés. Az se hagyható figyelmen kívül, hogy a Bakonyság, a Balaton-felvidék több falujának kiváltságos, kisnemesi, tehát vagyonosabb, kultúráltabb lakossága van s mindez az építkezés formájában, sőt még a bútorzatban, a berendezésben is megnyilvánult. A ma még fellelhető, biztosan a XVIII. században épült (évszámmal ellátott) ház legtöbbje kisnemesi építtetőre vezethető vissza. A kisnemesség épületei — a még meglevő emlékek alapján ítélve — jól megszerkesztettek, formailag harmonikusak, szépek, s a maguk idejében aligha maradtak el a városi polgárság egykorú épületeitől. Az e korból származó leírás azonban azt is megemlíti, hogy „a parasztok hajléka csak a legszorosabb szükségletekre s nagyon alacsonyra van építve." A kiváltságos kisnemesi falvak építkezésének jelentőségét hangsúlyoznunk kell, mert ez a forma kétségtelenül hatott a jobbágyság, a szegényebb néprétegek építkezésére is, s talán ennek tulajdonítható, hogy országunkban úgyszólván a Bakonyban és a Balatonfelvidéken találjuk a legtöbb, a legváltozatosabb megoldású, a legszebb népi építészeti műemlékeket. A Balaton melléki szőlőhegyekben nemesek, előkelők építenek nagyobb présházakat, s mindezen építő tevékenység kihatással volt az egész népi építkezésre. A község, a település régiségére utalnak a szabálytalan falualaprajzok, a rendetlenül futó utcák, a zsúfoltság, hisz akad olyan kisnemesi község, ahol egyetlen közös udvarú úgynevezett „köz"-ben tizenhárom ház követi szorosan egymást. Az utóbbi település képét a nemzetségbeli megtelepülés alakította ki, családi birtoklás és osztozkodás útján szaporodtak meg e kis házak a közös udvarban. A mi vidékünk népi műemlékeinek legfeltűnőbb és legjellegzetesebb része a különböző megoldású, legtöbbször ívelt, oszlopos, bolthajtásos folyosó, a tornác vagy itteni szóval: a gádor, a gang. Ezek képeit láthatjuk sűrűn felbukkanni a néprajzi, építészeti szakmunkákban, s ilyen szerkezetű épületeket képviselnek részben a Veszprém megyei Skansen házak is. A ház lényegét azonban elsősorban a tüzelőrendszere határozza meg, sőt bizonyos mértékben ez hat a formakialakításban is, éppen ezért szükséges a népi épületek leírásánál elsősorban ezzel a kérdéssel foglalkozni. A régebbi házak tüzelőrendszerük alapján két csoportba oszthatók: füstös és szabadkéményes házak csoportjába. A füstös ház kéménytelen, a füst részben a mennyezetbe vágott kis nyíláson, részben a konyhaajtón hagyja el a helyiséget. Mindenesetre kezdetleges szerkezetű épület, a konyhája töméntelen kellemetlenséggel jár, rossz, esős időben alacsonyan áll benne a füst, marja a szemet, azonfelül nem lehet közvetlenül a konyhából a szobába lépni, csak a gádoron (tornácon) keresztül. Annyi haszna azonban van a füstös háznak, hogy a padlása kitűnő húsfüstölő. A füstös házak méretben, belső beosztásban általában megegyeznek egy9 mással: két vagy három helyiségűek, az egyik a kony-