„...Illő hozományokkal felszerelve...” Kiss Ilona magángyűjteményének textíliái

dert vetni, ha Zsófi leszáll a kemencéről), vagyis a májusi fagyosszentek után. A feldolgozásra alkalmas növényt a földből nyövéssel (nyüvés, azaz kötegekben a földből való kihúzás) távolították el, erre használatos vízben áztatták, majd rostkikészítő munkafolyamatokkal olyan minőségű fonalat állítottak elő, amely a vászonszövés alapanyaga lehetett. A rostkikészítő folyamat munkafázisai: 1. Előkészítés: köteges áztatás (a rostanyagnak a fás szövettől víz segítségével való elválasztása). 2. Kiszárítás. 3. Törés vagy tilolás (a fás szövetek összezúzása és tőlük a rostok megszabadítása). 4. Tisztítás (a rostok megtisztítása a törmeléktől, a használhatatlan részektől). 5. Puhítás (lábbal való dörzsölés - tiprás, nyomás - a rostok hajlékonnyá tételére). 6. Minősítés: fésülés, gerebenezés vagy gyaratás (szegrózsás eszközzel történő kifésülés). Az így nyert legfinomabb kender a szála, a legrosszabb pedig a kóc (helyenként csepű). A rostkikészítési munkafolyamat eszközei: 1. Tiló: a kender törésére és tisztítására használták. Két változatát ismerték: az áttört és a deszkás tilót. Az áttörtet kivájt fatörzsből házilag készítették, míg a deszkás vagy deszkaélű (két deszkáéi között egy csappal rögzített, de szabadon mozgatható harmadik) mesterember munkája volt. Használtak egyes és kettes vágóélűt, valamint egy- és kétvégűt (két személy dolgozott az utóbbival). Az eurázsiai sztyeppeövezet pásztorkultúráinak bőrtörő eszközéből alakult ki a 4-9. század között.