Koncz Pál: Papírmívesség és könyvművészet Veszprém megyében a 18-20. században (Veszprém, 2017)
Tanulmányok - Restaurálás és műtárgyvédelem
Restaurálási-konzerválási feladatok SZABADTÉRI KIÁLLÍTÁSOKON Az elmúlt évtizedekben a megyei múzeumi szervezetek nagyobbrészt, így Veszprém megyében is átéltek egy mennyiségi növekedési szakaszt, amely többé-kevésbé együtt járt a muzeológusi és segédtudományos szakalkalmazotti létszám emelésével. A rendelkezésre bocsátott költségvetési keretek átmenetileg lehetővé tették a gyűjtemények bővítését, a feldolgozó munka finanszírozása révén a kiállítások számának a növelését is. Új raktárak, kiállítás kivitelező grafikusi, technikusi műhelyek, specializálódásra alkalmat adó új restaurátori műhelyek létesültek. A kezdetben lendületesen bővülő pénzalapok mára beszűkültek, az állami költségvetési kereteket jelentősen megkurtították, olyannyira, hogy egy-egy kiállítás létrehozásának anyagi feltételeit már szinte kizárólag külső támogató intézményektől, alapítványoktól, cégektől kénytelen az intézményvezetés, vagy a kiállításteremtő szándékkal dolgozó muzeológus kérni. A személyes adottságoktól messzemenően meghatározott mindez. A korábbi növekedő, terjeszkedő periódusban a múzeum belső szakmai törekvése mellett, illetve azon felül az országos kultúrpolitikai irányítás, valamint a helyi regionális közigazgatás is kezdeményezte és finanszírozta újabb és újabb helytörténeti, néprajzi, ipartörténeti kiállítóhelyek, tájházak és intézménytörténeti házi kiállítások létrehozását. 1989 után a demokratikus változások révén választott önkormányzatok felszínre hozták az egyes falvak, városok lakóinak felerősödő igényét saját élőhelyük értékeinek összegyűjtésére, megbecsülésére, múzeumszerű kiállítóhelyen történő bemutatására. A honismereti mozgalom révén már korábban is megnyilvánuló törekvéseknek újabb lendületet adott az önkormányzatok önállóbb gazdálkodásának, valamint nem utolsó sorban a nemzeti önbecsülés, értékóvás szabadabb megnyilvánulásának lehetősége. A helyi kezdeményezéssel, helyi pénzforrásokból létrehozandó tájházak, helytörténeti néprajzi gyűjtemények kiállítássá szervezéséhez az önkormányzatok többsége igényelte, igénybe vette a múzeumi szakemberek munkáját. A felkért muzeológus saját forgatókönyve alapján, restaurátorok által tisztított, konzervált, szakszerűen leltározott anyagot állít ki. Ideális esetben jól karbantartott, vagy helyreállított épületben. Ennél kedvezőtlenebb, mikor a muzeológus útmutatásait csak részben követve vagy elegendő pénz híján félmegoldásokat alkalmazva jön létre egy-egy ilyen falumúzeum, tájház. Mint 25 éves (keserű) szakmai tapasztalattal rendelkező közgyűjteményi tárgyrestaurátor, a következő sajtosságokat tartom e szabadtéri, tehát nem temperált múzeumi kiállításként funkcionáló gyűjtemények műtárgyvédelmi biztonsága szempontjából döntő jelentőségűnek. Egy új tájházat, falumúzeumot megálmodni, összegyűjteni, renovált épületben berendeztetni és megnyitni minden közösség és képviselője hatalmas lelkesedéssel és áldozatkészséggel hajlandó. Egyszer, egyetlen egyszer adakozik a Megye, a Város, eljön a megnyitóra a polgármester, az országgyűlési képviselő és a sajtó. De teljék el csak öt esztendő, az első komolyabb tetőhiba, vakolathullás vagy nedvesedés felpanaszolásakor az egykori bábák és keresztkomák szinte már nem is emlékeznek az újszülöttre. Ha a szülők, vagyis a megálmodók és a fenntartók nem rendelkeznek drágulást követő rendszeres és elkülönített (például alapítványi kezelésű) pénzkerettel a működtetésre, a javíttatási és fenntartási költségekre, akkor a gyűjtemény tárgyaira előbb- útóbb rongálódás, sőt a pusztulás vár. A gondozás hiánya a kiállítás megszűnését vonja maga után. A többnyire tökéletes műszaki kivitelezésű épületekben, ahol jellegzetes probléma a beázás, talajvíz- felszivárgás, szigeteletlenség, szellőzetlen- ség és az elégtelen takarítás, a kiállított tárgyak vetemedése, gombásodása és baktériumfertő- zöttsége jellemző. Pontos gazdasági számítással 351
