Koncz Pál: Papírmívesség és könyvművészet Veszprém megyében a 18-20. században (Veszprém, 2017)
Tanulmányok - Restaurálás és műtárgyvédelem
Csontból készült fésű RESTAURÁLÁSA A balácai római villagazdaság területén folyó ásatás során 2000. június 30-án a 13/0. sz. szelvényben a délnyugati tanúfaltól 50 cm, a délkeletitől 46 cm távolságra, 57 cm mélységben csontból készült fésű került elő. A tárgy felületén lazán megtapadó talajt a helyszínen tartózkodó restaurátor mechanikusan, majd vizes lemosással tisztította. A gyors nedvestisztítás jelentősége, hogy nélküle a talajvízben oldott sók a levegő szén-dioxid tartalmának hatására kemény szennyeződést képeznének a csonton. A szervesanyag-tartalmát vesztett fosszilis csont anyagának mintegy 70% kalciumfoszfát tartalma mellett másik fontos összetevője (némi fluoridon kívül) kalcium-karbonát ugyan, de a talajból származó oldott sók karbonátosodása zavaró szennyeződésként hat a szabad levegőre kerülő csonttárgy felszínén; mivel nem tiszta, nem egységes, ezért foltosodást, elszíneződést képezhet. A sérült, hiányos lelet novemberben történt restaurálása során szerkezetét is alkalom nyílt megfigyelni. A tárgy leírása A fésű (rekonstruált, szerkeszthető) hossza 120 mm, szélessége 65 mm, max. vastagsága 17 mm. Két oldalfelületén bekarcolt díszítésű csontfésű, melynek részeit szegecselésszerűen elkalapált fejű hat vasszöggel szerelték össze. A díszítés technikája és jellege az újkorig folyamatos, általánosan elterjedt.1 Tűcsúcsos körzőszerszámmal kisebb-nagyobb koncentrikus köröket karcoltak a felületbe térkitöltő, szimmetrikus elrendezésben. Az egyik oldal körsorozatának készítése során előbb elcsúszott a körző, halványan látszik a „bemozdult" nyom. Az egyes karcvonalak szélessége, finomsága eltérő. Ennek feltételezhető oka az, hogy eltérő számban ismételte meg a bekarco- lás, körzés műveletét a díszítést végző személy. A természetes csont anyagsűrűsége heterogén, így az előbbinek oka lehet pusztán a nyersanyag sajátossága. Mindenesetre a díszítés ügyességet, gyakorlottságot tükröz, noha nem tökéletesen precíz szimmetriájú. Ábrázoló tartalmat nehéz föltételezni. A fésű vastag alsó részének éle mentén, két oldalán sűrű, finom pontsorral kísért vonal fut végig. Nagyításban jól kivehető, hogy e pontok valójában kerekded fél-oválisok; apró íves keresztmetszetű vésőszerszám használatára következtethetünk. A vonalat ugyanezen szerszám sűrűbb beszúrásával képezték. A belső tődarab maximális vastagsága 6 mm, a két külső takarólemezé 5-5 mm. A tárgy keresztmetszetében a fogazat felé vékonyodó forma stabil és kellemes fogást biztosít fésülködés közben, illetve szilárd alapot ad a tőben 5 mm-es, a csúcs felé mintegy 1,5 mm-re keskenyedő fogazatnak. Az alsó, középen elhelyezkedő szegecs a tárgy egészét fogja egybe, a fogazat tövében sorakozó további öt pedig a fogazat kifűrésze- lésére alkalmas, egyenletesen tömör, de kisebb elemek egyenkénti rögzítését szolgálja. A fogazat elemei úgy vannak kiképezve, hogy az elvékonyított két fedőlemez szorosan illeszkedhessék; támaszkodhasson peremükhöz. A megfigyelhető fésűfogak száma 54, ebből (kopott, de) ép 14. A fogak rekonstruált száma kb. 60. Az egyes fésűfogak tőszélessége átlagban 1 mm; a 10 mm-re eső fogak száma 6. Tehát a fogak tövének kifűré- szelésekor használt csontfűrész vaslapja bizonyosan vékonyabb volt 1 mm-nél. A fogazat - a szélek felé erőteljesebben - legyezőszerűen „nyílik". Az eredeti fésűfoghossz feltehetőleg 22-25 mm között volt. A viszonylag ép fogak kopottsága miatt ez sem mérhető pontosan. Hogy a tárgy hosszú ideig mindennapos használatban volt, azt a közép felé süllyedő, íves rövidülés jól mutatja. Állati hosszzúcsontból, feltehetőleg valamely nagytestű kérődző lábszárcsontjának (tibia) felső, szélesebb és tömörebb állományából fűrészelt darabok2 képezik a három rétegben, nyolc 347
