Koncz Pál: Papírmívesség és könyvművészet Veszprém megyében a 18-20. században (Veszprém, 2017)
Tanulmányok - Könyvkötők és könyvkötéstörténet
Könyvkötések Pápáról A 18-19. SZÁZADBÓL Nem hivatásos kézműves- és ipartörténetkutatóként mintegy tíz éve kezdtem el Veszprém megye 18-19. századi könyvkötészetével foglalkozni. Ezzel párhuzamosan feldolgoztam a könyv- nyomtatással és kötészettel szoros kapcsolatban álló papírkészítés megyebeli emlékeit, így Pápa 18. és 19. századi két papirosmalmát és készítményeiket.1 A kötéskutatásban a díszítmények, anyagok és technikák vizsgálatára, dokumentálására, valamint az egyes kötésemlékek közötti párhuzamok, analógiás összefüggések megfigyelésére törekszem. E munka előzményeiről, illetve a módszereiről korábban már beszámoltam.2 Ott közöltem az eddig megismert mintegy harmincfős könyvkötőmester- és legénynévsort Pápáról. Ezúttal csupán egy-egy pápai kötéscsoport példányainak ismertetésével foglalkozom, részben korrigálva korábbi feltevéseimet az azóta szerzett ismeretek alapján. A Magyar Iparegylet számára 1847-ben készült felmérésben említik,3 hogy a Veszprémben működő könyvkötők az (egyesített) pesti és budai céhhez4 tartoztak. Feltehetőleg Pápa mesterei is ide soroltattak. Könyvkötők pápai működése a gyér és töredékes levéltári forrásokból egyelőre csak a 18. század derekától bizonyítható. Egy 1720 és 1765 között keletkezett kötéscsoport hovatartozása vált kérdésessé számomra. E példányok jó színvonalon kivitelezettek, többnyire vaknyomásos díszítésű, görgetőkkel kereteit, a 17. századi német és németalföldi könyvkötések Közép-Európában is elterjedt késő reneszánsz és barokk stílusjegyeit mutató könyvkötések. Pápa város uradalmi, egyházi és céhes intézményei a megrendelők. így pl. az Esterházy-uradalom 1735 körül készíttetett térképes birtokkönyveitől kezdve a helybeli plébánia és parókia anyakönyvein, a ferencesek kéziratkötésein át a helyi céhek és hegyközségek rendszabásáig, jegyzőkönyveiig terjedő sorozat.5 Korábbi feltételezésemet, hogy ezek bizonyosan mind pápai mester(ek) munkái, vissza kell vonnom. Egyikükben sem szerepel olyan bejegyzés, amely egyértelműen igazolná, hogy Pápán készült. Erre következtetni engedő más forrásadatunk sincs. Nem lehet teljes határozottsággal elvetni, hogy akár átmenetileg, pl. uradalmi intézkedésre más városból meghívott mester működhetett itt. A kérdés még nyitott. Mindenesetre e kötések készítéstechnikájukkal, díszítőmotívumaikkal és azok kissé anakronisztikus ízlésű kompozícióival a korabeli ausztriai és nyugat-magyarországi könyvkötészet jellegzetességeit mutatják. Mithay Sándor pápai múzeumigazgató hívta fel figyelmemet a tárnokmester, pápai földesúr Esterházy Ferenc egy 1742-ben Pozsonyban kelt levelére,6 melyben ő a pápai vár prefektusát utasította, hogy vigyen Pozsonyba legközelebb magával „az Catastrumból egy nagy könyvet, hogy más ezeket is, hozzávalókat csináltathassamMithay Sándor úgy vélte, hogy itt az öt ismert fólió birtokkönyv egyikéről lehet szó. A kötés egy szoros azonosságokat mutató kötéscsoportba illeszkedik. 1752-ben, mikor a bécsi udvar rendeletére a megyegyűlés megtiltotta a reformátusok vallásgyakorlatát a város területén, a kiküldöttek lefoglalták a parókia jegyzőkönyvét is, majd átadták a reformátusok pápai lelkipásztorának megtett plébánosnak.7 Feltehetőleg ezután készült a könyv jelenlegi, talán másodlagos kötése, melynek tábláit a kérdéses kötéscsoport mintakincsét mutató fehér timsós bőrkötés díszíti. Kiemelkedően szép, az arctábla-középmezőben korpuszklisével is ellátott példánya volt a sorozatnak egy címlapja- vesztett, pontosan nem azonosított Pázmány Péter prédikációs köteté, melyet 1982-ben még láthattam az egykor Esterházy-birtok Szentbékkálla plébániáján, s amely (egy HB-monogramos kapcsú másik kötésemlékkel együtt) a könyvtártöredék 1993. évi Veszprémbe hozatalakor már nem volt meg. így csak gyűjtőkartonom őrzi a kötéstörténeti kutatás számára könyvészeti és készítés137