Szántó Attila János (szerk.): Élet a mínusz harmadikon… Kiállításvezető, (Veszprém, 2017)

December 6-án délelőtt mintegy 1000 nő gyűlt össze az Óváros téren, a mai Tűztorony étteremnél. Legtöbben fekete ruhában vagy legalábbis fekete kendővel a fejükön érkeztek. Sokaknál volt fekete vagy nemzetiszínű zászló, illetve egy-egy szál szegfű. Férfiakat a felvonuló nők nem engedtek maguk közé, az aggódó férjek, apák, fivérek és barátok csak távolról, illetve a járdákról figyelhették a tüntetést.

A nők menetének első állomása az 1-es (Kossuth) Általános Iskola előtti 1848-as emlékmű volt. Itt Szabó Éva elszavalta a Nemzeti dalt, és a résztvevők elénekelték a Himnuszt. Az eseményt két szovjet harckocsi zavarta meg, amelyek közül az egyik személyzete tisztelgett a felvonulóknak, a másik azonban a tömeg közé hajtott, de szerencsére a sérüléseket sikerült elkerülni. A tank egyik katonája kitépte a zászlót az egyik tüntető kezéből.

Ezek után a felvonuló asszonyok a szovjet tankokat messze elkerülve más úton jutottak az Alsóvárosi temetőhöz, ahol megkoszorúzták a mosonmagyaróvári sortűzben meghalt veszprémi diák, Szalai István sírját.

A tüntetés résztvevői közül a két főszervezőt a Közép-Dunántúli Szénbányász Tröszt munkástanácsának tagjaival közös perben ítélték el:

Kudelka Károlyné Csuka Gabriellát 1 év 4 hónap börtönre, Horváth Margitot 1 év 6 hónap börtönre.

(Sztancsikné Benda Margitot nem állították bíróság elé, mivel a szovjet tankok megjelenésekor megpróbálta hazaküldeni a felvonulókat.)

Az elítéltek szintén ennek a börtönnek a zárkáiban raboskodtak.

A tüntetés számos résztvevője később elvesztette az állását, de legtöbbjüknek semmilyen bántódása nem esett a részvételük miatt.