Rainer Pál: „A szolgálat nehéz, az idő legtöbbnyire rossz”. „Barakkunk piszkos, sötét és nagyon sok benne a poloska”. Egy cs. és kir. 52. gyalogezredbeli ismeretlen tartalékos tiszt I. világháborús és hadifogoly naplója, 1916-1920 (Veszprém, 2016)

Egy ismert napló és egy ismeretlen naplóíró

1. Ivanovo-Voznyeszenszk, Moszkvától keletre (1916. szept. 17. - 1917. aug. 21.),

2. Troickoszavszk, Bajkál-vidék (1917. okt. 3.- 1918. márc. 27.),

3. Berezovka, Bajkál-vidék (1918. ápr. 2.-1918. nov. 1.),

4. Nyikolszk-Usszurijszk, Távol-Kelet (1918. nov. 13. - 1920. aug. 2.).

Végül Pervaja-Rjecskán behajózva a Csendes-óceán-Hong-Kong-Szingapúr- Colombo-Aden-Szuezi-csatorna-Földközi-tenger-Otrantói-szoros-Adriai-tenger útvonalon érkezett meg Gravosába, s innét csaknem pontosan 4 évi hadifogság után, 1920. szeptember 15-én ért haza Újvidékre, immár egy másik országba. Lakó- vagy szülőhelye ugyanis időközben egy bevonulásakor még nem is létező államalakulat, az 1918 novemberében Szerbiából kinövő Szerb-Horvát-Szlovén Királyság (1929-től Jugoszlávia) része lett.

Naplójában az átélt eseményeket, történéseket dokumentálta, de szinte egyetlen szót sem ejtett arról, hogy mindez lelkileg hogyan hatott rá, milyen érzéseket váltott ki belőle. Ezen szűkszavúságának okát nem tudjuk. Okozhatták a fogság zaklatott, elmélyült szépírói ténykedésre kevéssé alkalmas körülményei (bár előfordult, hogy egyesek ennek ellenére is jelentősét alkottak10), de okozhatta akár a rendelkezésére álló füzet eredetileg is korlátozott, majd az évek múlásával egyre korlátozottabb terjedelme is.11 írása alapján jó felfogású, meglehetős általános műveltséggel rendelkező, egészséges szemléletű embert sejthetünk a napló írójának, aki, ha nem is nyomtalanul, de ép testtel és lélekkel volt képes túlélni a háború és a hadifogság csaknem ötéves viszontagságait, nem egyszer közvetíen életveszedelmeit. Ha kellett, nem idegenkedett a suszterkedéstől, de az útkaparás nehéz fizikai munkájától sem, és szellemét is tornáztatta francia és horvát nyelvtanulással. (Hangsúlyoznánk azonban, hogy a tiszti táborok foglyainak élete, minden megpróbáltatásaik ellenére is, rendszerint nagyságrendileg jobb, elviselhetőbb volt, mint a legénységi táboroké. Utóbbiak lakói sokszor nagyon gyenge koszt mellett és borzalmas higiéniai körülmények között nehéz fizikai munkát - bányászat, fakitermelés, vasútvonal-építés - végeztek. Soraikat éhség és járványok ritkították.) A naplóíró további sorsát nem ismerjük.

Viszont abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ismereden naplóírónk egy ismert kor- és sorstársának szintén megmaradt egy olyan háborús és fogolynaplója, amelyben részben szintén megtaláljuk ugyanazon események leírását, amelyeket ismeretlen hősünk is átélt és feljegyzett. Ez a hadifogoly bajtárs Martin Ferenc (Budakeszi, 1885. dec. 3. - Budapest, 1945. jan. 13., Budapest ostromakor civilként, vízhordás közben szovjet aknatalálattól esett el) budapesti banktisztviselő, az I. világháborúban a cs. és kir. 32. (budapesti) Mária Terézia gyalogezred tartalékos hadnagya volt.

10 Elég pl., ha csak Gyóni Gézára gondolunk.

11 Szibériában igen nagy papírhiány volt. baja-pilch et al. [1930] 2:421.

9