Molnár Jenő (szerk.): Magyarság és a Kárpát-medence. Az első bécsi döntés című nemzetközi konferencia tanulmányai (Veszprém, 2015)

Toth Andrej: Az első Csehszlovák Köztársaság nemzetiségi politikája és az első bécsi döntés

hát egyforma jogokban részesült. A 134-es paragrafus pedig tiltott bármely, elnemzetlenítésre tett kísérletet. Az alkotmány hatodik fejezete lényegében a nemzeti kisebbségek védelméről szóló ún. kis saint-germaini szerződés reprodukciója. Ezt a nemzetközi okmányt Csehszlovákia 1919. szeptember 10-én írta alá az osztrák békeszerződéssel együtt. Viszont sok mindenről az alkotmányt bevezető preambulum kezdete tanúskodik, amely így szólt: ,Mi, a csehszlovák nemzet képviselői, akarván megerősíteni a nemzet tökéletes egységét...” Ez a formuláció („nemzeti”) a számban markáns kisebbségi lakosságot sajnos teljesen mellőzte. Tekintettel a nemzeti kisebbségek magas arányára, kétségkívül több mint hasznos gesztus lett volna az alkotmány megalkotói részéről, ha a preambulum eleje például úgy fogalmazott volna: ,Mi, ennek meg ennek az államnak a polgárai...”

A nemzeti kisebbségeket gyakorlatilag legjobban a nyelvtörvény érintette, amely az alkotmány részét képezte. A nyelvtörvény meghatározta/ megjelölte az egyetlen államnyelvet. A nyelvtörvény alaphatározata az volt, hogy: ,A csehszlovák nyelv a köztársaság államnyelve, hivatalos nyelve”. A nyelvtörvény szerint a nemzeti kisebbségeknek joguk volt használni a saját nyelvüket a bíróságokkal, hivatalokkal és hatóságokkal való érintkezésük folyamán. De csak olyan bírósági járásokban, amelyekben az azonos, de más, mint csehszlovák nyelvű ott lakó csehszlovák állampolgárainak száma elérte a 20%-ot; ebben az esetben a hatóságok kötelezve voltak elfogadni ezen nyelvi kisebbség tagjai által saját nyelvükön beadott hivatalos folyamodványt s erre még a hivatalos nyelv mellett ugyanazon nyelven is kellett válaszolni.

Figyelmet érdemel a „más mint csehszlovák nyelvű csehszlovák állampolgár”. Az első Csehszlovák Köztársaság egyetlen egy hivatalos dokumentuma sem határozta meg mérvadóan a nemzeti kisebbség fogalmát. Azonban az első Csehszlovák Köztársaság jogalkotása a nemzeti hovatartozást, a nemzetiséget inkább objektív módon megállapítható jelek alapján határozta meg. Például az állampolgársági törvény szerint azt, hogy valaki csehszlovák nemzetiségű, azzal az objektív ténnyel kapcsolta össze, hogy az illető állampolgár csehszlovák iskolába jár és a népszámlálás alkalmával a csehszlovák nyelvet jelölte meg főnyelvként.

Ilyen intencióban volt jóváhagyva a csehszlovák-osztrák és csehszlovák-német bilaterális szerződés 1920-ban, amely az állampolgársági kérdést kezelte. E szerint megint az volt a mérvadó, hogy ki milyen nyelven beszél gyerekkorától.

Ezektől eltérő volt a csehszlovák-lengyel szerződés 1925-ből meg a nemzetgyűlés működését szabályozó legiszlatív dokumentumok, amelyek a nemzetiség szubjektív jeleit emelték ki. Tehát nem az volt a mérvadó, ki milyen nyelven beszél, hanem hogy milyen nemzetiséget tüntetett fel a nevénél, mielőtt belépett volna először a tárgyalóterembe.

77