Molnár Jenő (szerk.): Magyarság és a Kárpát-medence. Az első bécsi döntés című nemzetközi konferencia tanulmányai (Veszprém, 2015)
Stark Tamás: Rabszolgasorsra kényszerítve
vastagságú szénrétegek voltak. A 40 centis rétegben csak hason kúszva lehetett dolgozni. 2-3 méteres rétegekben állva kellett csákányozni, de ezekben a nagyobb járatokban volt a leggyakoribb a beomlás. A foglyok, illetve a velük dolgozó orosz munkások biztonságára, testi épségére senki sem ügyelt. A munkát tovább nehezítette, hogy sok bánya egyáltalán nem volt gépesítve. Ilyen esetekben a tárnákba vivő liftet kézzel kellett felhúzni és leengedni. A kibányászott szenet kézben hordták a csillékhez, amelyeket a munkások maguk toltak ki a bányából. A Hadifogoly és Internáltügyek Főigazgatósága részletes rendelkezéseket adott ki a munkaidő hosszával kapcsolatban. Az 1943. március 12-én kiadott utasítás szerint a foglyoknak havonta 4 pihenőnap járt és a munkaidő 8 óra volt, tehát megegyezett a „szabad” munkások munkaidejével. A munkaidőbe elvben beleszámított a munkahelyre történő kiszállítás, illetve kivonulás időtartama is. Az előírások és a valóság azonban nem fedték egymást. A visszaemlékezésekből kiderül, hogy a munkahelyen eltöltött munkaidő valójában 8-12 óra volt. De van példa bőven 12 óránál hosszabb munkaidőre is. A Do- nyec-vidéki szénbányákban időnként 16 órát kellett dolgozni. Sokszor előfordult, hogy a kényszermunkások csak akkor hagyhatták abba a munkát, ha teljesítették az aznapra előírt feladatot. Ez gyakorlatilag mindig munkaidőhosszabbítást jelentett. A munkaidő számításánál a gyakorlatban nem vették figyelembe a munkahelyre való ki- és bevonulás időtartamát. A magyar foglyok többsége a munka során találkozott először a „norma” szóval. A visszaemlékezésekből kitűnik, hogy lágerenként és földrajzi térségenként is eltérő normákat határoztak meg. A norma függött a munkavezetőtől és a lágerparancsnoktól is. A munkahelyek között csupán abban nem volt különbség, hogy a normák teljesítése mindenhol nagy nehézségbe ütközött. A Dombasz vidéki Vorosilovka egyik bányájában a Bodrogközből elhurcolt nőknek a norma szerint napi 25 mázsa szenet kellett lapátolniuk. A Dombasz vidék egy másik bányájában egy műszak alatt - a norma szerint - két nőnek 120-130 darab csillét kellett kiborítania. Szaratov környékén, erdőirtásnál a kidöntött fákat kétméteres darabokra kellett felvágni. Két fogolynak a norma szerint 7 köbméternyi fát kellett feldolgoznia. A fakivágás normája egy másik munkahelyen 5 köbméter volt személyenként. Mint egy visszaemlékező elmondta, a sírásásnak is megvolt a normája. „Hát ott megvolt a norma, 4-5 méterbe, illetve köbméterbe. De nem lehetett azt megásni, mert lehetetlenség volt. Hát olyan fagyos földbe, ugye ott Szibéria...” A Szovjetunióban a munkavégzés - elvben - sokkal többet jelentett, mint a .javak előállítását”. A munkás nem pusztán a bérért dolgozott, hanem a közösség jólétéért, a párt céljainak megvalósításáért. Az ideológiai motiváció tehát - elvben - fontosabb volt, mint a pénzbeli juttatás. Az ideológiai érvek hatástalanságával azonban a szovjet normatervezők is tisztában voltak, ezért 58
