Molnár Jenő (szerk.): Magyarság és a Kárpát-medence. Az első bécsi döntés című nemzetközi konferencia tanulmányai (Veszprém, 2015)
Stark Tamás: Rabszolgasorsra kényszerítve
a morális szempont hangoztatása mellett elsősorban anyagi juttatásokkal kívánták érdekeltté tenni a foglyokat a norma teljesítésében, sőt túlteljesítésében. A norma túlteljesítésekor adható juttatások rendszerét már a harmincas évek kezdetén kidolgozták és alkalmazták a Gulag táboraiban. Az volt az elv, hogy aki többet dolgozik, az többet is egyék. A külföldi kényszermunkások azt tapasztalták, hogy a Szovjetunióban a minőségi munkának nincs értéke. A normarendszer hanyag munkára ösztönzött és a hazájukban minőségi munkához szokott foglyok kezdetben értetlenül nézték ezt a szovjet gyakorlatot. Később levonhatták a következtetést, hogy a Szovjetunióban mindenhol tapasztalt nyomor nemcsak a háborúnak, hanem a rossz munkaszervezésnek és a pazarlásnak is „köszönhető”. A nehéz fizikai munkát végzőknél a norma 50%-os teljesítése esetén 650 gramm kenyér járt. Ha a normát 50-80% között teljesítette a fogoly, akkor ezért 700 gramm kenyeret kellett kapnia az előírás szerint. 80-100%-os normateljesítés esetén 750 grammra nőtt a kenyérfejadag. 100% feletti teljesítménynél elvben 800 gramm kenyérre számíthattak a foglyok. Kétségtelen, hogy a táborrendszer vezetői hatásosan kapcsolták össze a termelést az ön- fenntartás ösztönével. Ez a gyakorlatban olykor kegyetlen és önpusztító versenyt teremtett a foglyok között. A norma teljesítésével összefüggő kenyéradagolásnak a termelés szempontjából megvoltak a maga árnyoldalai is. Aki nem tudott 100%-ot teljesíteni, az kevesebb ételt kapott és ennek következtében munkaereje megfogyatkozott, tehát teljesítménye tovább csökkent, ami még kevesebb élelmiszert jelentett. Ebből a végelgyengüléshez vezető spirálból ritkán volt kiút, mivel az elvben mindenképpen járó 300 gramm napi kenyéradag a tábori és munkakörülmények között nem volt elegendő az életben maradáshoz. A nagyobb kenyéradag mellett a bér is a norma teljesítését motiválta. A visszaemlékezésekből arra következtethetünk, hogy a foglyok többsége csak 1947-től kapott „bért” a munkája után. Ebből azonban a tábor vezetése levonta az „ellátás” költségét, és a foglyok csak az ezután maradt pénzt kapták kézhez. A táboronként változó, 10 és 150 rubel között mozgó nettó keresetet a láger kantinjában vagy - a táborparancsnok által engedélyezett kimenő esetén - a táborhoz közeli város bazárjában lehetett elkölteni. 150 rubel elvben nem volt rossz fizetés, mivel 1947-ben 1 kg cukrot 15 rubelért, 11 tejet 8 rubelért, 1 kg kenyeret pedig 3,50 rubelért adtak. De a visszaemlékezők leírják, hogy a bazárban, Sztalinogorszkban 1 kg kenyeret - ha egyáltalán volt - 100 rubelért, Dnyepropetrovszkban 200 rubelért árultak. Egy kis vödör krumpliért a piacon 100 rubelt kértek. 20 rubel volt egy adag kukoricakása és egy „sztakan” só ára. A Szovjetunióban a foglyok lépten-nyomon megtapasztalták az elvek és a valóság világa közötti ellentmondást. Nem volt ez másképp a teljesítmény 59
