Molnár Jenő (szerk.): Magyarság és a Kárpát-medence. Az első bécsi döntés című nemzetközi konferencia tanulmányai (Veszprém, 2015)

Rainer Pál: A Felvidék visszacsatolásával kapcsolatosan, családom, rokonságom körében megmaradt emlékanyag

A kollekció további részének megőrzője édesapám unokatestvére, v. Rainer- Micsinyei Vilmos m. kir. honvéd százados (Budapest, 1917. október 1. - Budapest, 1965. március 2.) volt. Szülei traisenhaini vitéz Rainer (1918-óta Rainer-Micsinyei) János (Salzburg - Ausztria, 1879. május 26. - Budapest, 1937- július 20.) ezredes11 és Orth Ida (Budapest, 1894. december 11. - Budapest, 1972. június 28.) voltak, akiknek egyetlen gyermekük volt. A budapesti bencés reálgimnáziumban érettségizett 1935-ben, majd 1935 és 1939 között elvégezte a m. kir. Honvéd Ludovika Akadémiát. Az ekkor még kötelező egyéves csapatszolgálatnak Egerben, a 14. „Dobó István” honvéd gyalogezrednél tett eleget 1935-1936-ban. Ludovikásként maga is részese volt az 1938-as kassai bevonulásnak.11 121939. január 15-én avatták hadnaggyá. Utóbb résztvevője volt az 1940-es erdélyi és az 1941-es délvidéki bevonulásoknak is. 1942 őszéig a m. kir. „József nádor” 2. (budapesti) honvéd gyalogezrednél szolgált, váltakozva, mint szakaszparancsnok, zászlóalj segédtiszt és géppuskás századparancsnok. Közben 1941. november í-én főhadnaggyá lépett elő.

Ezredéből alakult meg - átszervezés révén - 1942 őszén a m. kir. 1. honvéd gépkocsizó lövészezred. így a gyalogsági tisztből gyorsfegyvemembeli tiszt lett. Szolgálatát forgalomirányító szakaszparancsnokként, majd motor- kerékpáros szakaszparancsnokként folytatta a gépkocsizó lövészeknél. Buda11 makkay 1934,388. fényképpel.

12 Egy egész addigi életét a trianoni revízió gondolatkörében leélő és aktív honvédtiszti életpályára készülő 21 éves fiatalembernek (de nyilván sokan másoknak is) mindez rendkívüli élmény lehetett. Hogy mindez nem csak feltételezés, arra nézve szolgáljanak bizonyságul egy másik egykori ludovikás, a kassai bevonuláson részt vett Csernavölgyi Antal m. kir. honvéd főhadnagy (Budapest, 1919) idős korában leírt szavai: „Őszre annyira érett a dolog, hogy a tervezettnél egy hónappal korábban kellett bevonulnom a Ludovikára. Kassára vittek bennünket a kormányzó úr díszéig éséhez. Mi voltunk a bevonuló „elit” alakulata. Hidasnémetiig vasúton utaztunk, onnan gyalogmenetben Kassára. November t2.-e [helyesen nov. 11. - R. P.], az ünnepélyes bevonulás napja az első igazi katonaélményem volt. Rákóczi nyughelyénél, a dóm előtt rendezték az ünnepélyes fogadtatást. Előttünk ment szép fehér lován a kormányzó úr, utána jöttünk mi. Keményen vágtuk előtte a díszlépést, amikor leszállt lováról, hogy fogadja a tiszteletadást. Csak úgy rengett alattunk a föld, mert apait, anyait beleadtunk. Meghatódtunk valamennyien. Úgy éreztük megtört végre a trianoni bilincs, amire húsz éve várt az egész ország. Csodálatos, mámorító érzés töltött el mindenkit a téren korra, nemre való tekintet nélkül. Hazulról hazajöttünk! Virágesőben, lépteink dobbanását elnyelő virágszőnyegen meneteltünk, amerre csak jártunk. Olyannak látszott minden, akár valami ünnepi istentisztelet, mint valami túlfűtött álom. 19 évesen úgy éreztem, részese lettem a történelemnek. Nem voltam még ilyen megilletődött sohasem. Ezért érdemes volt élni! (Súlyos árat fizettünk később ezért az állomért. Félig még gyerekfejjel csak a lelkesítő külszínt láttam. Könnyű ezt ma másképpen megítélni. Történésünk idején azonban a második világháborúnak sem a végét, de még az elejét sem láthattuk.)” csernavölgyi 1994,27-28. A ludovikásoknak a kassai bevonuláson való részvételét kurtán említi rada 1998,321.

150