Molnár Jenő (szerk.): Magyarság és a Kárpát-medence. Az első bécsi döntés című nemzetközi konferencia tanulmányai (Veszprém, 2015)
Fedinec Csilla: Kárpátalja és az első bécsi döntés
Kárpátaljával kapcsolatban Magyarországot az etnikai revízió - a magyarlakta területrészek visszaszerzése - nem elégítette ki. Nyilvánvaló volt ugyanakkor, hogy Kárpátalja nem magyarok lakta területeit Magyarország nem követelheti etnikai alapon. Teleki Pál - a komáromi tárgyalások alkalmával a magyar delegáció egyik vezetője, 1939. február 16-tól miniszterelnök - 1938 novembere után úgy vélte, „a nagyhatalmakat nem a történeti érvek (ezeréves ruszin-magyar együttélés, a csehszlovák kormány által elmulasztott autonómia, a „leghűségesebb nemzet” toposza)” fogják a visszacsatolás elfogadására bírni, hanem éppen a „modern” gazdasági és politikai földrajzi érvek, amelyek korrigálják az etnikai határtervezés egyoldalúságát.15 A kérdésben a sajtópropaganda folyamatos volt Komárom után. Az MTI-hír például november 3-án: „Ruszinföld politikai és egyházi szervezetei” nagygyűlésen követelték, hivatkozással az „északi hegyvidék” és a „déli völgyek” gazdasági és történelmi összefonódására, „a bécsi döntőbírósági határozat után [...] ruszin népnek adassék meg, hogy állami hovatartozásának sorsáról az elvi önrendelkezési jog alapján maga dönthessen általános népszavazás útján”.16 A gazdasági összefonódásokat hangsúlyozta az Ungváron megjelenő Kárpáti Magyar Hírlap is október folyamán, az Orosz Nemzeti Tanács határozatára hivatkozva: „Kárpátalja déli részén fekvő terület egy egészet alkot és ennek az északi részét nem lehet elválasztani a délitől, már csak azért sem, mert ezt egybeköti az ezeréves múlt gazdasági kapcsolata, az őslakos népek testvéri együttélése.”17 Vagy másutt: ,Aki Kárpátalját bármiféle elgondolások szerint több részre akarja szakítani, az ellensége a ruszin földnek. Kárpátalja - éppen gazdaságilag - annyira szervesen egy terület, hogy csak így életképes. Aki másféle elgondolásban látja a jövőjét, az nem ismeri ezt a földet.”18 Illetve: a lakosság „a legnagyobb bizonytalanságban éli napjait, megállt a gazdasági vérkeringés, megállt az üzleti forgalom, senki nem tudja, mit hoz a holnap, milyenek lesznek Kárpátalja határai”.19 A nyílt propagandával párhuzamosan a magyar és a lengyel kormány folyamatos diverzáns akciókkal is igyekezett elősegíteni a közös határ megteremtését. Imrédy Béla magyar miniszterelnök szeptember 29-én elvi beleegyezését adta a szabadcsapatok bevetésébe, október 2-án Kozma Miklósra bízta az akció „politikai vezetését”, a katonai irányítás a Vezérkari Főnökségre tartozott.20 Kozma Miklós 1938. október 4-én a következőket írta a naplójába: 15 Ablonczy 2005,395. 16 MNL OL, K428, 732. MTI „kőnyomatos” Hírek, Felvidék 1938. 17 Kárpáti Magyar Hírlap, 1938. október 25. 18 Uo. 1938. október 27. 19 Uo. 1938. október 21. 20 Ormos 2000,559-562. 102
