Molnár Jenő (szerk.): Magyarság és a Kárpát-medence. Az első bécsi döntés című nemzetközi konferencia tanulmányai (Veszprém, 2015)

Fedinec Csilla: Kárpátalja és az első bécsi döntés

„Az lett volna helyes, ha rám bízzák a teljhatalmú katonai parancsnokságot is. De az ügyet nem akartam hatásköri kérdés felvetésével veszélyeztetni, és előre rámutatni az előrelátható bajokra. A VKF 5. aktázott és módszerezett, igaz, hogy kisháborút lovastisztre vág}’ volt bandavezérre kellett bízni, mert jobban ért hozzá, mint más, mert ez volt a kenyere.”21 Figyelemre méltó, hogy a diverzáns akciókat „kisháború”-nak nevezi. Ezt a kifejezést a magyar honvédség 1939. március 23-án Ungvár környékén szlovák területre történt behatolása kapcsán ismerjük, amely eseményt szlovák történészek neveztek így el.

Az 1939. márciusi események, azaz a ruszin Kárpátalja visszacsatolása körüli időszakban a magyar minisztertanácsi jegyzőkönyvekben Kárpátaljával kapcsolatban egyaránt találkoztunk a „visszacsatolás”, a „megszállás”, az „elfoglalás” fogalmakkal. A helybeli lakosság megnevezésére pedig állandósul a „magyar-orosz” (ritkábban ugyanez egybeírva) kifejezés a nyelv és a nemzetiség megjelölésére. Az 1939. évi VI. törvénycikk bevezető sorai egyértelmű különbséget tesznek a Felvidék (amibe beleértődik a mai Kárpátalja magyarlakta sávja is) és (a ruszin) Kárpátalja között: „Az elszakított Felvidék egy részének az 1938. év utolsó negyedében visszatérése után az 1939. év március havában immár a Kárpátalja is visszatért.” Bár Kárpátalja lakosságára semmiféle konkrét etnikai utalás nem történik, csupán a régió „sokat szenvedett hűséges fiai” megfogalmazással találkozunk, a következő kiegészítéssel a 6. §-ban: „Utasíttatik a miniszterelnök, hogy Kárpátalja önkormányzatának szabályozásáról külön törvényjavaslatot terjesszen az országgyűlés elé.”

1939- nyár elejétől a régió megnevezése Kárpátalja vagy „kárpátaljai terület”, ritkábban Ruszinszkó, Ruténföld, mint ahogy a (magyar) Felvidék és a „felvidéki területek” is használatban marad, függetlenül attól, hogy egyébként a hozzá tartozó területeket betagolták eredeti (Trianon előtti) vármegyéikhez. Ugyanígy megmaradnak a trianoni ország virtuális határai is abban az értelemben, hogy 1944 végéig találkozunk az „anyaország” kifejezéssel, mégpedig a visszacsatolt területek vonatkozásában. Az ország retorikai szinten nem egyesül. Ennek persze praktikus okai is voltak: a két évtized alatt külön utakon szétfejlődött régiókat egybe kell hangolni az „anyaországgal”. Hogy ez mennyire sikerült, az már egy külön történet.

21 Ádám- Juhász-Kerekes 1961,140.

103