S. Perémi Ágota (szerk.): Emlékkötet Laczkó Dezső születésének (1860-1932) 150. évfordulójára (Veszprém, 2011)
SCHLEICHER VERA: A múzeum néprajzi gyűjteménye Laczkó Dezső idején (1903-1932)
hető - lényegében már kivívta helyét a hazai tudományosságban. Elsősorban a hatalmas közönségsikert hozó milleniumi kiállításoknak 16 köszönhetően a jóval korábbi eredetű folklorisztikai érdeklődés mellett jelentősen növekedett a néprajzi tárgyak iránti érdeklődés is. Ez tükröződik a századfordulón alapított vidéki múzeumok sorra szerveződő néprajzi táraiban is. Bár az ún. (változó tartalmú és határú) „néphagyomány" a reformkor óta része a nemzettudatnak, s századfordulóra hazánkban is, mint minden gyarmatokkal nem rendelkező középeurópai országban az etnográfia „nemzeti tudományként" határozta meg önmagát, a népi kultúra, s ezen belül a paraszti tárgyi világ megítélése a közgondolkodásban meglehetősen ellentmondásos volt. Már a XIX. század második felének társadalomfejlődési problémái erős vitát váltottak ki arról, vajon érték-e az akkoriban megmerevedni kezdő, gyakorlatilag fejlődésképtelen, de nagyon is látványos paraszti kultúra. Sokan, elsősorban az értelmiség és a művészvilág tagjai érezték úgy, hogy a paraszti kultúra valamiképpen mégiscsak a magyar társadalom megújulásának egyetlen forrása lehet, míg maga a polgárosuló parasztság nem feltétlenül vállalta e hagyomány folytonosságát. Viták, szélsőséges megnyilvánulások, sok torz képzet megfogalmazása jelzi ezt a bizonytalanságot, és egyúttal azt, hogy a néprajztudomány ebben az időszakban (ellentétben például a régészettel) egyértelműen alkalmazott tudomány volt, amelytől közvetlen eredményeket, impulzusokat várnak a nemzet sorsát, a társadalom fejlődését illetően. E hivatás beteljesítéséhez azonban a századforduló idején még elég szegényes eszköztárral rendelkezett az etnográfia. A néprajz mint szaktudomány néhány tucat ember önfeláldozó munkája eredményeképpen éppen csak formálódott, és mindenképpen híján volt a nagyívű teoretikus megfontolásoknak, az elméleti kereteknek. A néprajz nemzeti tudományként való önmeghatározása mellett két másik fontos irány azonban határozottan kirajzolódott már Laczkó Dezső korában: egyrészt a néprajz őstörténeti irányultsága, másrészt a népi kultúra pozitivista megközelítése. Mindkét gondolatkör hatással volt a veszprémi múzeum gyűjteményének formálására, söt az első, illetve második állandó kiállítás 16 Mind a Jankó János irányítása alatt épült 12 magyar és 12 nemzetiségi parasztházat bemutató milleniumi falu, mind a Herman Ottó ősfoglalkozás gyűjteményét bemutató kiállítás hatalmas érdeklődést váltott ki országszerte 1896-ban. néprajzi egységének szemléletére is. A hatások egyrészt a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége által rendezett tanfolyamok, másrészt az általa lelkiismeretesen megrendelt és naprakészen tanulmányozott néprajzi szakirodalom 1 7 révén érték Laczkó Dezsőt. A Laczkó kinevezése évében, 1903 nyarán megrendezett majdnem kéthetes első néprajzi és őstörténeti tanfolyam budapesti előadásain a frissen alapított veszprémvármegyei múzeumot Laczkó mellett Kápolnai Paw Ödön is képviselte. A preparálásra, konzerválására, könyvtári és gyűjteményi adminisztrációra és fényképezésre vonatkozó gyakorlati ismereteken túl Semayer Vilibá/d, Bátky Zsigmond és Bella Lajos előadásai a néptan és az őstörténet legfrissebb európai és hazai elméleti eredményeit közvetítették a vidéki múzeumőrök felé. 1 8 Mint a szorgalmasan jegyzetelő Laczkó Dezső naplójából 1 9 kitűnik, tudományos érdeklődését korántsem elégítette ki minden ismertetett elmélet, összességében azonban úgy tűnik, ellentmondásaival együtt elfogadta és alkalmazta a tanfolyamon hallottakat. Az ellentmondás lényege, hogy a „néptan" egyszerre leíró, osztályozó, tipologizáló tudomány, s ugyanakkor a történelmi megismerés: az emberiség ősi állapotának, illetve a magyar néptan esetében a honfoglaló és a honfoglalás előtti magyar nép kultúrájára vonatkozó ismereteink eleven forrása is. Részben e gondolatkörnek, részben pedig közvetlenül Herman Ottó rendkívüli hatású ősfoglalkozás-elméletének köszönhetően a korszak gyűjteményeiben, így a veszprémi néprajzi anyagban is kiemelkedő szerephez jutottak a halászat, de főként az állattartás tárgyai. 20 Ezek beszerzése a Veszprémvármegyei Múzeum esetében Laczkó tudatos szerzeményezési koncepciójának köszönhető: a több mint száz tételnyi gyarapodást eredményező MezőszilasSzúnyogpusztát pédául két ízben (1909-ben és 1911-ben) kifejezetten a pásztorélettel kapcsolatos anyag begyűjtése céljából kereste föl. A vizsgált három évtizedet meghatározó, ám később cáfolt őstörténet-koncepció jól tükröződik a vármegyeházán létesített első kiállítás17 A Szerzeményi Naplóban rögzített könyvtári gyarapodásból nyomon követhető, hogy a megjelenő néprajzi szakkönyvek, akárcsak az Ethnographia és a Néprajzi Értesítő című folyóirat rendre eljutottak a veszprémi múzeum szakkönyvtárába is. A Laczkó kézírásával tett széljegyzetek, bejegyzések pedig e szakirodalom rendszeres tanulmányozásáról tanúskodnak. 18 A tanfolyam résztvevőiről, témáiról részletes beszámolót közölt a Néprajzi Értesítő. SEEMAYER 1903. 19 NAPLÓI. 20 vö. SZILÁGYI 1990. 28-34. 86
