S. Perémi Ágota (szerk.): Emlékkötet Laczkó Dezső születésének (1860-1932) 150. évfordulójára (Veszprém, 2011)
SCHLEICHER VERA: A múzeum néprajzi gyűjteménye Laczkó Dezső idején (1903-1932)
egy-egy kiemelt tárgytípust (pl. bokály; hímzett kendő), nem pedig teljes háztartási és viseletegyütteseket képviselnek. A tárgyak korát illetően megállapíthatjuk, hogy a múzeum (mai napig) legrégebbi paraszti, illetve ipartörténeti tárgyai ebben az időszakban kerültek a gyűjteménybe. Pótolhatatlan XVII. századi műkincseink közé tartoznak például az 1637-ben faragott mézeskalács ütőfa, a XVII. századi községi pecsétnyomók (például Rátóté vagy Devecseré), a XVII-XVIII. századi céhemlékek, faragott bútordarabok vagy kultikus textíliák sora. (9-10. ábra) E kiemelkedő értékű darabokon túl a Laczkókorszakban gyűjtött tárgyak többsége valójában a gyűjtéssel egykorú, mondhatni „kortárs", ám - anyagát, díszítését vagy funkcióját tekintve mégis archaikus tárgy. Ezek különleges értéke lehetne, hogy közvetlenül a paraszti használatból kikerülve, a tárgy egyúttal a készítés-használat körülményeire vonatkozó adatokat is „hozza magával" a múzeumba. Ez azonban, a már említett tárgyközpontú gyűjtési szemlélet miatt szinte minden esetben elmaradt. Ezek a kerámiák, gazdálkodással kapcsolatos tárgyak, pásztorfaragások vagy szűrök tehát bizonyos tekintetben éppolyan holt tárgyak számunkra, mint a XVII-XVIII. századiak. A tárgyak e holt jellegét tovább erősíti, hogy bár használt vagy a használatból éppen kiszorult darabokról van szó, az átalakulóban lévő, polgárosodó falvak közössége már nem tekintett rá értékként, így a hozzá kötődő ismereteket, történeteket, esetleg érzelmeket sem közvetíthette hitelesen a gyűjtő felé. A múzeumba került gazdag iratanyagnak köszönhetően viszonylag jól dokumentált céhes tárgyak kivételével ezek az ismeretek ma már nem vagy csak igen közvetett módon, pl. hagyatéki leltárak, egyéb történeti források feldolgozásával pótolhatók. A korszakban már körvonalazódó, de a veszprémvármegyei múzeum gyakorlatából teljességgel hiányzó komplex etnográfiai gyűjtési módszer elemei közül nem csupán funkcionális megközelítést, de a képi és szöveges dokumentáció szinte teljes hiányát is felróhatjuk Laczkó Dezsőnek. Más vidéki múzeumokkal ellentétben az 1930-as évek előtt szinte egyáltalán nem készülnek néprajzi tárgyú fénykép-felvételek, amelyet csak részben pótol a Laczkó Dezső naplójában található néhány - gyűjtést kiegészítő - vázlatrajz. (11. ábra) A helyi népi kultúra komplex feltérképezésének a korabeli múzeumi gyakorlatban már szerves része volt a folklórgyűjtés, így például a népzenei és népdal anyag fonográfon való rögzítése és tárolása, amely szintén hiányzik a veszprémi múzeum e korai korszakában. Igaz, nem is jellemzi korán polgárosuló vidékünket a paraszti kultúrának az - sárközihez, matyóhoz hasonló kései virágzása, amely a 20. század első felében országszerte felkeltette a folklór-gyűjtők, fotósok és vidéki múzeumőrök érdeklődését. Ezzel szemben nagyon is jellemzi a veszprémi múzeum gyűjtőterületét a nemzetiségi kultúra jelenléte, mégpedig a XVIII. században német, cseh és szlovák telepesekkel alapított vagy újjászervezett bakonyi falvakban. Ezért is feltűnő e falvak iránti néprajzi érdeklődés teljes hiánya, amely a tárgyi anyag összetételben is megmutatkozik. 1 3 A magyarországi néprajztudomány helyzete Laczkó Dezső igazgatósága idején A tanulmány második részében megkísérlem vázlatosan áttekinteni, mi jellemezte a korszak néprajztudományát, elsősorban abból a szempontból, hogy milyen eszmék hatása alatt állt 14 és milyen muzeológiai-gyűjtési gyakorlat érvényesült? E kérdéseken keresztül próbálok meg képet alkotni arról, vajon mennyire volt korszerű, naprakész Laczkó Dezső néprajzi tevékenysége, menynyire illeszkedett abba a tudományos közegbe, amely az etnográfiát formálta ebben az időszakban. Mindeközben természetesen egy pillanatra sem szabad elfeledkeznünk arról tényről, hogy Laczkó elsődleges hivatása nem a népi kultúra tanulmányozása volt. S bár éppen a tanulmánykötet bizonyítja sokoldalúságát, fontos látni, hogy a XX. század első évtizedei, amelyre múzeumvezetői tevékenysége esett, már a szaktudományok formálódásának időszaka volt. Laczkónak tehát egy olyan időszakban kellett - lényegében egy XIX. századi természetbarát polihisztor tudós erényeivel fölvértezve - helytállnia, amely már a Nemzeti Múzeum szakmúzeumokká töredezésének időszaka volt 1 5, s amelyben a régészet, a történettudomány, az etnográfia és a művészettörténet művelése egyaránt egész embert, szaktudóst követelt. 1903-ban, a múzeum alapításakor a néprajz - bár még mindig fiatal tudománynak tekint13 vő. SCHLEICHER 2008. 14 KÓSA 1989. főként 87-140. 15 vő. PINTÉR 2002. 85
