S. Perémi Ágota (szerk.): Emlékkötet Laczkó Dezső születésének (1860-1932) 150. évfordulójára (Veszprém, 2011)
SCHLEICHER VERA: A múzeum néprajzi gyűjteménye Laczkó Dezső idején (1903-1932)
kat további számadatok igazolják, így például a gyűjtemény gyarapítására szánt pénzösszegek megoszlása az egyes tárak között vagy a könyvtári állomány megoszlása az egyes tudományterületek között. 1 1 Jól tükrözi az intézmény értékrendjét az éves jelentések szerkezete is: a gyűjteményi munka értékelése a régészeti és geológiai gyűjtőutakról szóló hét-nyolc oldalas beszámolókkal kezdődik, majd ezt követi pár sorban az adott évben legkiemelkedőbbnek ítélt néprajzi szerzemények felsorolása, és az adományozóknak szóló köszönetnyilvánítás. Itt érdemes megemlíteni, hogy - a vidéki múzeumokban nem példa nélküli módon - a néprajzi tárgybeszerzések általában a régészeti megfigyelésekhez vagy ásatásokhoz kapcsolódtak. 1909-től 1913-ig, majd 1924-től ismét a múzeumi kiszállások fő célja a geológiai mintagyüjtés mellett a megye archeológiai térképének elkészítése, azaz a régészeti adatgyűjtés volt. Ez a munka évente tíz-harminc község felkeresésével járt, amelyet szerencsés és praktikus módon kapcsoltak össze régiségtárgyak, illetve néprajzi tárgyak gyűjtésével és vásárlásával. Jellemző példa erre Laczkó bódéi vagy a pénzeskúti kiszállása, amelynek célja a „sáncok felmérése", illetve krétakori fosszíliák begyűjtése volt, de amelynek eredményeképpen értékes pásztorfaragásokkal is gyarapodhatott a gyűjtemény. E kombinált gyűjtési gyakorlat alól főleg a múzeum első évtizedében adódtak kivételek. Ilyen volt például a múzeumigazgató csajági és mezőszilasi, kifejezetten néprajzi célú gyüjtőútja, amelyre 1909-ben, illetve 191 l-ben került sor. Beszédesen tükrözi az értékrendet a műtárgycserék alakulása is. A leggyakrabban arra találunk példát, hogy néprajzi tárgyat cseréltek be egy-egy értékesebbnek tartott régiségtárgyra, de akár egyéb, a múzeum működéséhez szükséges felszerelésre. Szintén a tudományszakok hasonló rangsorával szembesülünk, ha megvizsgáljuk, hogyan alakult a tudományos közlések és előadások száma és összetétele Laczkó Dezső igazgatóságának harminc éve alatt. A múzeum munkatársaihoz köthető publikációk vagy a múzeum saját közlésében megjelenő tanulmányok ugyanis majdnem kizárólag a régészet, a geológia, a helytörténet, 11 Ebből a szempontból szélsőséges év volt az 1914-es, amikor a régiségtárra költött 555 koronával szemben a néprajzi tár gyarapítására mindössze 5 korona jutott. A helyzet ennél azonban általában kiegyensúlyozottabb volt, de egy-két esztendőt (pl. 1908) leszámítva a legkevesebb pénzt mindvégig a néprajzi tárgyak beszerzésére fordította a múzeum. Jelentés, 1906-1932. illetve a Cs/tóz-témakörben születtek ez idő alatt. Mindössze két kivétel akad: Rhé Gyula két kis tanulmánya 1924-1925-ben a Magyar Élet című folyóiratban . 1 2 A szerzeményezi számadatok és az azokat alakító körülmények után vizsgáljuk meg részletesen a gyűjtemény tartalmát és minőségét is! Ami a szerzeményezés körülményeit illeti, a műtárgyak nagyjából fele volt ajándék, míg a másik fele vétel útján került be a múzeumba. A korabeli adminisztrációs gyakorlatnak megfelelően az ajándékozó nevét szerencsés módon feljegyezték ugyan a szerzeményi naplóba, ám vétel esetén ez az adat is hiányzik. A tárgyak származását illetően azonban még mindig a vásárlások esetében rendelkezünk megbízhatóbb információkkal. Ez esetben ugyanis legalább a község nevét ismerjük, ami - tekintettel a korabeli mobilitási viszonyokra - feltehetően a keletkezéshasználat helyével is azonosítható. Ajándékozás esetében, főként, ha az ajándékozó személye a tekintélyes veszprémi polgárok, hivatalnokok egyike, csupán összehasonlító stíluselemzéssel valószínűsíthetjük, hogy az adott hímzés vagy faragás egyáltalán a megye határain belül keletkezett-e. Bár maga Laczkó nem sorolta további tárgycsoportokba a néprajzi tár anyagát, a halála után öt esztendővel készített első szakleltárkönyv alcsoportjaijói tükrözik a gyűjtés tematikus egységeit, amelyek a következőképpen alakultak: halászatvadászat; gazdálkodás; pásztorkodás; konyhafelszerelés; szövés eszközei; szövés-fonás; cserepek; bútor; hagyomány; céhemlékek. (8. ábra) E következetlen - hiszen a tárgy alapanyaga és funkciója szerinti besorolást egyaránt alkalmazó - rendszer nagyjából megfelel a korszak gyűjtési hangsúlyainak. Feltűnő ugyanakkor, hogy a háziiparszerűen űzött „szövésfonáson" (azaz a kenderfeldolgozáson) kívül egy 1910-ben begyűjtött gombkötő műhelyt és az 1931-ben megvásárolt Illikmann-féle csutorásműhelyt leszámítva teljesen hiányoznak a más vidéki múzeumokban előszeretettel gyűjtött „mesterségtárgyak" (pl. kovács, bognár, mézesbábos, gyertyamártó műhelyek anyaga stb.), valamint a szakrális tárgyak. Láthatóan nem irányult következetes gyűjtés a háztartás-lakáskultúra tárgyegyütteseire és a viseletekre sem. Az ide sorolható tárgyak „konyhafelszerelés", „cserepek", illetve a „szövés-fonás" csoportokban bukkannak fel, és láthatóan 12 RHÉ GYULA: Anno 1711. Képek a céhek életéből; Pásztorszámadás (A 70-es évek betyárszokásairól) JELENTÉS 1924-25. 84
