S. Perémi Ágota (szerk.): Emlékkötet Laczkó Dezső születésének (1860-1932) 150. évfordulójára (Veszprém, 2011)

SCHLEICHER VERA: A múzeum néprajzi gyűjteménye Laczkó Dezső idején (1903-1932)

ve a Laczkó korszak három évtizedét a múzeum fennállásának teljes száznyolc esztendejével, illetve a Laczkó által létrehozott néprajzi gyűjtemény nagyságát a jelenlegi összgyüjteménnyel (6. ábra), a következő képet kapjuk: A múzeum fennállása időszakának harmadában csupán a gyűjtemény megközelítőleg egytizede keletkezett, ami azonban - tekintve a körülményeket - mégis igen komoly teljesítmény. Ennek belátásához azonban érdemes részletesebben is szemügyre venni a gyűjteménygyarapítás meghatározó körülményeit. Mindenekelőtt tisztán kell látnunk, miért beszélhetünk csupán „megközelítőleg" a gyűjtemény nagyságáról vagy akár az éves gyarapodás számairól? Nem kizárólag a veszprémi viszonyokat, de a XX. század elejének általános közgyűjteményi gyakorlatát tükröző jelenség, hogy egy-egy év gyarapodása ugyan kimutatható, jelentésekben közzétehető, ezek a műtárgyak azonban nem feltétlenül maradtak a gyűjtemény részei. Az egyes múzeumok közötti - nem mindig kielégítően dokumentált - cserék, az aukcióra vitt műtárgyak, a más múzeumok javára történő tárgyfelajánlások és háborús károk egyaránt nehezítik a pontos statisztika készítését, egy-egy műtárgy életének napjainkig történő követését. A zavart fokozza, hogy szakleltár nem készült ezekben az években. A Laczkó-korszak egyetlen nyilvántartása a szerzeményi napló volt, amely ömlesztve, a beérkezés időrendjének sorrendje szerint rögzítette az adatokat. Jellemző példa a tárgyak sorsának alakulására Rhé Gyula 1907. évi dudari vásárlása, amely a szerzeményi napló 1921. számú bejegyzése szerint 4 darab kőbalta és 9 cápafog mellett 52 darab „paraszti női kézimunka" beszerzését jelentette. A „kézimunka" összefoglaló néven meghatározott fehérhímzéses kendők, szőttesek és archaikus viseletdarabok egyikét 1924-ben Laczkó elcserélte a Nemzeti Múzeummal, két darabot pedig 1926-ban ablakfüggönyként (!) használtak fel, feltehetően az újonnan átadott múzeum valamelyik irodájában vagy az állandó kiállításban. 1937-ben azonban mégis mindössze 41 darab került a szakleltárkönyvbe, 7 tárgy sorsa tehát mind a mai napig ismeretlen. Megnehezíti a pontos statisztika készítését az időben változó muzeológiai felfogás is. A Laczkó által egyértelműen a néprajzi tárba sorolt tárgyak egy részét, elsősorban a külföldről származó tárgyegyütteseket

5 később Nagy László múzeumőr már nem tartotta a gyűjtemény szerves részének, így a szakleltárban sem biztosított helyet számukra. A második világháború alatt azután a ládákba csomagolt gyűjtemény egy része megsérült, s ez ismét zavart okozott a nyilvántartásban. Az új nyilvántartási szabályzat értelmében 1953-ban újrainduló leltározási munka ismét más koncepcióval közelített a gyűjtemény értelmezéséhez. Vajkai Aurél mégiscsak beleltározta a néprajzi szakleltárkönyvbe a korábban a gyűjtemény határán kívülre sodródott tárgyakat, vagy annak maradékát: a bosnyák hárempapucsot, az afrikai kosarakat, a hadifoglyok által barkácsolt tárgyakat, stb.

6 Nem csupán a szerzeményezés és gyűjteménykezelés gyakorlata teszi nehezen összehasonlíthatóvá a második világháború előtti és utáni muzeológusi teljesítményeket. Jelentősen különbözött az intézményrendszer és a helyi társadalom, amelybe a múzeum beágyazódott. Igencsak jelentősen befolyásolták a gyűjteménygyarapítás lehetőségeit az egyes korszakokban a közgyűjtemények szerepéről vallott kultúrpolitikai elképzelések is. Tisztán kell látnunk például, hogy a múzeum fennállásának száznyolc esztendeje alatt Laczkó Dezső idején volt a legkiesebb a rendelkezésre álló személyi állomány. Laczkó egy vagy két (de többnyire inkább egy) tudományos munkatárssal azaz múzeumőrrel - és esetenként egy könyvtárossal vagy segédkönyvtárossal dolgozott, miközben munkájukat technikai értelemben egy vármegyei szolga segítette. A már sokat emlegetett Rhé Gyula mellett 1912 és 1918 között itt dolgozott az ekkor még szintén kegyesrendi tanár Dornyay Béla is, akit úgynevezett természetrajzi múzeumőrnek helyeztek Veszprémbe. Ennek ellenére 5 A Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának gyűjteményi szerkezetét tükröző kezdeti gyűjtési koncepció szerint a „külföldi müveit és félmüveit népek", a „külföldi primitív népek" és a „rokon népek" tárgyait is befogadta, sőt az év végi statisztikában külön jelentette a veszprémi múzeum. Bátky Zsigmond 1906-ban megjelent gyűjtési útmutatója az „emberiség kultúrvagyonának összegyűjtését" határozta meg a néprajzi múzeumok feladataként, amelynek része volt mind a rokon, mind a távoli népek kutatása. JELENTÉS 1908-1932; BÁTKY 1906. 4. Részletsebben lásd még SCHLEICHER 2006. 6 A változó értelmezési keretek természetes hozadékai a tudományos szemlélet megújulásának, ám esetünkben nem feltétlenül erről van szó. Míg Laczkó Dezső és Nagy László kora felfogásának megfelelően megalapozott döntést hozott a „néprajzi tárgy" fogalmáról, addig Vajkai feltehetően a többszörös minisztériumi felszólítást követően, különösebb elméleti megfontolások nélkül, mintegy „kényszerből" leltározott . Erre utal az is, hogy a szakleltárkönyv kitöltésekor nem használta fel azt a csekély információt sem, amelyet a gyűjtő Laczkó annak idején a szerzeményi naplóban rögzített. 82