Regenye Judit: Kő és agyag. Település és életmód a neolitikum-rézkor fordulóján a Dunántúlon (Veszprém, 2011)
3. A késő lengyeli kultúra a Dunántúlon
turális jelenségekben nyilvánultak meg, nevezetesen a kultikus leletek, a temetkezési szokások és bizonyos fokig a kerámia- és kőleletek tekintetében. Az Alföldön a neolitikum és a rézkor fordulóján közismert, hogy éles váltásra került sor, míg a Dunántúlon továbbra is neolitikus maradt az életmód. A történelmi változások egyik következménye lehet, hogy a kelet-dunántúli területre gyakorolt erős tiszai hatás a korábbi formájában megszűnt. Feltételezve egy ilyen változást és hozzátéve a késői lengyeli kultúra expanzív jellegét, érthetővé válik a különbségek elhalványulása. A kelet-nyugati különbségek halványodásával egyidőben igen határozottan kirajzolódik a Nyugat-Dunántúlon egy önálló csoport. A markáns, erős balkáni vonásokkal rendelkező leletanyag eltérő vonásait korábban kronológiai különbségként interpretálta a kutatás (Bánfíy 1995a, Kalicz 1991), ma inkább területi csoportként (Bánfíy 2002., Kalicz 2003.). A Kárpát-medence nyugati szegélye az egész neolitikum során közvetítő szerepet játszott a Balkán és Közép-Európa között (Bánfíy 1995a, 1999., Kalicz 1998. 69., Károlyi 1992. 81.,). Bánfíy Eszter részletesen elemezte ezt a történelmi szerepet a rézkor kialakulása idején (Bánfíy 1995a, 2002). A zalaszentbalázsi és hasonló korú délnyugat-dunántúli leletekben megjelenő sajátos vonások (Bánfíy 2002. 43.) nem a korábbi kelet-nyugati differenciálódás megjelenési formái, hanem egy olyan történelmi szituáció következményei, mely során a rézkori kultúra a Közép-Balkánról egészen Közép-Európáig jutott és a nyugat-dunántúli terület ebben a folyamatban közvetítő szerepet játszott (Bánfíy 2002.). A késői lengyeli időszakban továbbra is fennáll a Délkelet-Dunántúl területének különállása. Az északkeleti elterjedési sávból alig van összehasonlításra alkalmas leletanyag. Határozottan elkülönül továbbá a Dunántúl nyugati széle. Kérdéses még a közép-dunántúli lelőhelyek helyzete ebben a szituációban. Földrajzi helyzeténél fogva a térség nem közvetlenül része ennek a „nyugati útnak”, de leletanyaga révén sok ponton kapcsolódik hozzá. A szentgáli kőbányának Délnyugat-Magyarországgal való kapcsolata a korai neolitikumba nyúlik vissza, a kőnyersanyag elterjedési térképek alapján a kapcsolat később is folyamatos volt. A Szentgál környéki lelőhelyek anyaga számos vonásában rokon a zalaszentbalázsi leletanyaggal, de vannak eltérések, ezért a közép-dunántúli leleteket egy másik lokális csoportnak tarthatjuk. A csoport északi határa egyelőre nem rajzolható meg biztonsággal, ez a Győr környéki nagy felületű feltárások anyagának közlése után várható csak. Elgondolkodtató az a középső rézkori kép, mely az Észak-Dunántúlról az utóbbi években kirajzolódott, miszerint a Ludanice kultúra lelőhelyei egyre nagyobb számban bukkannak fel ott (Virág 2003. 394.). Hozzátéve, hogy a Veszprémben 2003-ban feltárt 4 középső rézkori sír temetkezési rítusa, edényei alapján ugyanehhez a körhöz kötődik (Regenye 2006a), valamint azt, hogy Somogyi Krisztina a Somogy megyei Balaton-Lasinja leletek feldolgozásakor (Somogyi 2000. 41.) az észak-somogyi lelőhelyeket az észak-dunántúli és alsó-ausztriai leletkörhöz sorolta, világosan látszik, hogy Közép- és Észak-Dunántúl középső rézkori leletanyaga azonos, a szlovákiai Ludanice kultúráéval rokon, erős lengyeli hagyományokkal bír és Lasinja- elemeket is tartalmaz. Visszavetítve ezt a helyzetet a korai rézkorra, valószínűsíthetjük a Közép- és Észak-Dunántúl leletanyagának azonosságát, mely alapjául szolgálhatott a vázolt középső rézkori helyzetnek. A kőanyag a csoport déli határát a Kapos folyónál rajzolja meg, ezt igazolja Kaposvár-Gyertyános is, melynek a késői rétege teljes mértékben azonos a Szentgál környéki leletekkel. 3.5. A késő lengyeli kultúra települései 3.5.1. Házak A késő lengyeli kultúra településeit általában dombok magasabb oldalán találjuk. A Szentgál környéki lelőhelyek közül Szentgál-Füzi-kút kifejezetten meredek domb oldalára települt, Ajka és Városlőd pedig a domb magasabb részére. A szondázó ásatások túlságosan kis felületűek voltak ahhoz, hogy várható lett volna teljes ház előkerülése, illetve a település szerkezetére vonatkozóan is csak korlátozott megfigyelésekre adódott lehetőség. Ennek ellenére néhány jelenséget sikerült rögzíteni. Közülük a legteljesebb a Szentgál-Teleki-dűlőn előkerült ház (19. kép). Ez a ház a felszíni leletek által jelzett települési folt közepén található, északnyugat-délkeleti tájolású, nem szabályos négyzet alakú, mert a keleti fala kissé befelé tart. Méretei: hossza 10,80 m, északi szélessége 8,10 m, déli szélessége 7,20 m (a külső méretet tekintve). Közvetlenül a szántott réteg (20-30 cm) alatt égett paticsom- ladékot figyeltünk meg, mely a csekély mélység miatt csak kisebb foltokban maradt egybefüggő. A ház padlója nem volt megfigyelhető. Az omladékréteg alatt cölöprendszer bontakozott ki, egy négyzet alakú házé, hossztengelyében osztófallal. 16 cölöplyukat figyeltünk meg, melyek biztosan a házhoz tartoztak. A cölöplyukak változó méretűek, a szabályos kerek lyukak koncentrikusak, 50 cm átmérőjűek, belső részük 20 cm átmérőjű; az észa60
