Regenye Judit: Kő és agyag. Település és életmód a neolitikum-rézkor fordulóján a Dunántúlon (Veszprém, 2011)
2. A feltárások eredményei
hatalmas kerek, lapos tetejű és kerek, hegyesedő bütyök (29. tábla 2-3.), valamint felfelé húzott háromszög alakú (29. tábla 8.), felfelé húzott fogóbütyök (30. tábla 6.), valamint szarv alakú bütyök (24. tábla 5.), illetve nyelv alakú (29. tábla 9.). Egy bikónikus edényhason két bütyköt találunk egymás mellett (25. tábla 10.). A bütykök közt kell megemlíteni néhány edény peremén található nyúlványt (24. tábla 3., 31. tábla 7.). Némelyik határozatlan forma, a perem ügyetlen kiképzéséből adódhat, és van határozottabban megformált is. Elhelyezkedésüket tekintve a peremen, hason, illetve 2 sorban felrakott bütykök a jellemzőek. A fiilek közül a csőrös fül általában széles, tompa hegyű (29. tábla 7.), hiányzik az erősen kiugró, hegyes típus. A szalagfül lehet széles, vagy kicsi, a hurkafülek általában lapos keresztmetszetűek. Különleges forma egy szögletes alagútful (33. tábla 9.), valamint egy nagy edény hasáról induló kettős fül csonkja (26. tábla 5.). Csőrös fület formázó és hosszúkás, kétfelől benyomott álfülek fordulnak még elő (25. tábla 1.). A peremek díszítése nem túl gyakori. Előfordul profilált perem (21. tábla 4-5.), benyomkodott és bevagdalással díszített perem (24. tábla 6., 26. tábla 1.). Utóbbiak kivitele szabályosabb, mint a többi lelőhely anyagáé, és kevésbé változatos. Benyomkodott pontsor előfordul egy esetben a hason is (33. tábla 7.). Karcolt díszt alig találunk, tulajdonképpen csupán egy töredéken fut egy egyenes vonal. Nem kifejezetten díszítés, inkább az edénykészítés technikájára utal a gyakori fonatminta, gyékénylenyomat és levéllenyomat az edények alján. A kerámia értékelése: A kerámiaformák közül a csonkakúpos táltöredékek kevéssé korhatározók, mert a csonkakúpos forma igen gyakori az egész lengyeli időszakban. Jellemző a lelőhelyre a gömbös testű, rátett peremű tálforma, több példányban is előfordul kisebb és nagyobb méretben (29. tábla 1., 31. tábla 3.). Másutt nem annyira jellemző ez a tálforma, hasonló előfordul a szlovákiai késő lengyeli anyagban (Vladár-Krupica 1970. 11. ábra 7., 15.) azzal a különbséggel, hogy a szentgáli típusnak rövid, egyenesen álló pereme van, míg a Brodzanyból való tölcséresen kihajló peremű. Némileg hasonló a pereme egy Komjaticén talált gömbös testű edénynek (Tocik 1986. 3. ábra 2. ), valamint egy mórágyi táltípusnak (2Cla Zalai-Gaál 2002. 17. típustábla). A kis éles törésvonalú, bikónikus tálka (22. tábla 8.) leginkább Zalaszentbalázs rövid felső részű bikónikus táljaira emlékeztet (Bánffy 1995a. 108. tábla 257.). A profilált és a behúzott peremű tál nem korjelző, sem az alacsony tál és a virágcserép alakú mély tál, mert általános formák. A miniatűr tálkák a nagyobbak formáját követik. A fazekak a fiatalabb lengyeli kultúrában igen gyakori formák, a tölcséres nyakú és széles szájú formák a korai lengyeli időszakban nem fordulnak elő (Raczky 1974. 198.). A profilált vállú kis fazékhoz (24. tábla 8.) hasonló vállmegoldás nem gyakori. A jellegzetes bikónikus edények a II. fázistól fogva voltak használatban (Kalicz 1969. 198.), a vázák ívelt nyakvonala ugyancsak a fiatalabb lengyeli időszak sajátja. A háromrészes edények erősen befelé ívelődő, karcsú alsó része szintén a II. fázisban fordul elő (Kalicz 1969. 198.), ez a jelenség Zalai-Gaál Istvánnak a mórágyi kerámia analízisén alapuló tipológiai rendszerében a Lengyel Hal-ben jelent meg (Zalai-Gaál 2002. 49.). A bikónikus, élesen kiemelkedő hasvonalú töredékek olyan edények részei, melyekhez hasonlók Zengővárkonyban (Dombay 1960. 80. tábla 1.) és Mórágyon (1B2 típus, Zalai-Gaál 2002. 5. tábla) ismertek. A peremről induló fülű amfora a Lengyel II b-től került gyakrabban használatba (Ruttkay 1985. 24.), a késői fázisban jellemző (Raczky 1974. 198.). A korongos fedőgomb (30. tábla 6.) a fiatalabb időszakban felváltja a korábbi változatos, díszített darabokat (Ruttkay 1976. 144.). A szűrő minden lengyeli telepen előforduló lelet, az apró lyukakkal áttört, ívelt oldaltöredékhez (30. tábla 3. ) hasonló Veszprémben került elő (Raczky 1974. 10. kép L). A vékony falú kerámia aránya mintegy 20 %, tehát elég jelentős. Akis pohár kihajló peremével és gömbös vagy bikónikus testével általános forma, közelebbi korhatározásra nem alkalmas (korai: Kalicz 1985. 43. kép 5., késői: Simon 1987. 28. kép 8.). Két kultikus tárgy került elő, melyek hozzájárulhatnak a lelőhely datálásához. Az egyik egy ún. állat alakú mécses töredéke (33. tábla 6.), ilyenek a II. fázisban voltak használatban, a legtöbb Mórágyról ismert (Zalai-Gaál 1995.), az egyik legkésőbbi példány Komjaticéről való (Tocik 1986. 5. ábra 14.). A másik egy nagyméretű idolláb (33. tábla 8.). Ilyen vaskos lábak a boka jelzésével Zalaszentbalázs-Szőlőhegyi mezőn kerültek elő (Bondár 1995. 73. tábla). A lengyeli kultúrában az idollábak idővel változáson estek át. Eleinte különállóan formálták meg őket, majd összeolvadva (Neugebauer-Maresch 1995. 101.). A kultúra végén ismét önálló lábakkal találkozunk, mint az említett lelet mutatja. Ez, a többi lelet szempontjából túl késői párhuzam felveti, hogy a láb esetleg nem idolláb, esetleg tartozhat ún. állat alakú mécseshez inkább. A leletanyag korát leginkább a festéshez alkalmazott színek segítségével állapíthatjuk meg. A vörös alapon fehér festés a kultúra II. fázisának sajátossága. Egy csonkakúpos tálon alkalmazott festésmód pedig kifejezetten 27
