Kulcsár Ágnes - K. Palágyi Sylvia (szerk.): Római kori ékszerek és viseleti tárgyak a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum gyűjteményéből (Veszprém, 2005)
Rövidítések és szótár a katalógushoz
sajnos szintén ismeretlen (Kát. 53.246.). Az ezüstszálberakás technikája Veszprém megyéből jól ismert. Az inotai halomsírok és a balácai halomsírmauzóleum eltemetett hátaslovainak I. század végére, II. század elejére, ill. a II. század első felére keltezett kantárdíszei hasonló módon készültek. (PALÁGYI 1981, 26., 35., 40., 62. T. III., 75. T. XVI.; PALÁGYI 1996, 39, 68-71.) Az ismeretlen lelőhelyű Aucissa-fibula fején V ANT vagy NT TR betűket találunk (53.55.). A két korong alakú fibula, az áttört, ismeretlen lelőhelyű és a balácai, őzikét ábrázoló, egykor emaillal kitöltött fibula II—III. századi környezethez tartozott (Kát. 53.100, 14.1.6, BÓNIS-SELLYE 1988, 31.). Az omegafibulák és a kerek fibulák (Ringfibeln) felerősítési módja azonos, ezért szerencsésebb lenne talán a visszapödrött végű kerek fibulákat is omegafibula néven meghatározni. A veszprémi Laczkó Dezső Múzeum törzsgyűjteményében az ún. kerek fibulák valamivel nagyobb számban fordulnak elő, mint a valódi omegafibulák. A kerek fibulák a szentkirályszabadja-romkúti, a tüskevári és a balácai villagazdaságból is ismertek. Az omegafibulák egyetlen lelőhelyes példánya felszíni leletként a balácai halomsír közeléből került elő (Kát. 14.11.6.). A felsorolt fibulatípusokon kívül a fibulaanyagban fellelhetünk még ívfibulákat, T-fibulákat és aláhajtott lábú fibulákat. Utóbbiak közül az egyik az 1906-1926 közötti balácai ásatásokból származik (Kát. 14.1.3.). A római kori települések és esetenként sírok gyakori leletanyaga a tű, pontosabban a hajtű, a dísztű és a varrótű. Leginkább csontból készültek. A csont hajtűk fellépésére a II—III. századtól számíthatunk, s mivel formájuk nem változik lényegesen az évszázadok során, IV. századra keltezhető darabokat is találunk közöttük (RUPRECHTSBERGER 1978-1979, 74, 78, 82-86, 102, 121, 132-133.; BÍRÓ 1994, 126-127, PÁSZTÓKAI-SZEŐKE - BARTUS 2001, 16-17, 28-39.). Gömb, ovális és kissé henger alakú fejű hajtűforma van képviselve leggyakrabban múzeumi anyagunkban. A többszörösen osztott fejű tűk legszebb példányait a tüskevári szarkofágban temették el (Kát. 50.2.2.6-9, 50.2.2.11-12.). A csonttűk mellett a tüskevári hajtűkészlethez arany amforafejű ezüst-, ezüst buzogányfejű és poliéderes fejű ezüsttű is tartozott (Kát. 50.2.2.2, 50.2.2.4-5.). A tűk együttes bemutatása érdekében, valamint azért is, mert az ún. varrótűk egy része akár dísztű is lehetett, katalógusunkba felvettük a 8-as vagy a két, ill. hosszúkás nyílással rendelkező tűket is. A funkció által meghatározott forma a csont- és a bronztárgyaknál is hasonló, gyakorlatilag nem válto-7
