Struktúra és városkép. A polgári társadalom a Dunántúlon a dualizmus korában. Konferencia Veszprémben, 1997. október 16-17-én (Veszprém, 2002)

Struktúra és mobilitás - Mohos Mária: A társadalmi átrétegződés jellemzői a századforduló környékén Alsólendván és Lentiben

MOHOS MÁRIA A társadalmi átrétegződés jellemzői a századforduló környékén Alsólendván és Lentiben Az 1867-es kiegyezés után Magyarországon meginduló gyors gazdasági-társadalmi fejlődés sok település számára a polgárosodás lehetőségét biztosította. Két olyan települést szeretnék bemutatni, amelyek élete több évszázadig szorosan összekapcsolódott, majd a dualizmus korában kettévált. E két település: Alsólendva és Lenti, amelyek a történeti Zala megyében egymáshoz földrajzilag közel, hasonló természeti adottságok között alakultak ki, de a 19. század végén mégis egymástól eltérő pályát futottak be. Alsólendva és Lenti korábbi fejlődése sok hasonló jellemvonást hordoz. Mindkét település folyó mentén - a Lendva, illetve a Kerka mellett -jelentős utak találkozásában alakult ki, útcsomópont jellegű. Alsólendván azonban ez a vonás meghatározó, hiszen ott már feltehetően a Római Birodalom fennállása idején a birodalom központját Pannónia Superiorral összekapcsoló, Savariába és Aquincumba vivő utak haladtak át. Később a Bécsből az Adria felé vezető és a Kanizsa-Graz közötti útvonalak csomópontja volt. Lentiben csak dél-dunántúli jelentőségű utak találkoztak, így amikor a települések a középkorban vásáros helyekké fejlődtek, az alsólendvai vásárok váltak regionális, illetve országos hatáskörűekké. Amikor Szent László király 1093-ban megalapította a zágrábi püspökséget, a terület egyház-igazgatási szempontból ennek vált részévé. Alsólendvát és Lentit összekötötte az is, hogy mindkettő mezőváros, uradalmi központ, vásáros hely és 1646-ig a Bánffyak birtoka volt. Jelentőségük Kanizsa eleste (1600) után nőtt meg, ekkor a lenti vár védelmének költségeit a stájer rendek viselték. A Bánffy család kihalása után a két uradalmat a Nádasdyak örökölték, majd a 17. század végén - a Wesselényi-összeesküvés 41