Struktúra és városkép. A polgári társadalom a Dunántúlon a dualizmus korában. Konferencia Veszprémben, 1997. október 16-17-én (Veszprém, 2002)

Elit - Söptei Imre: Kőszeg legtöbbet adózó polgárai 1872-től a századfordulóig

A gazdálkodó választmányban, amely 12 főből állt, mindösz­sze négy virilis tag volt. 1883-ban a hiányzók száma még nagyobb volt, a 34-ből mindössze 21-en vettek részt a közgyűlésen. Ezek közül 14-en az ülések felén sem jelentek meg. A legkevesebbet hiányzók közül Vidt Géza ügyvéd volt a legaktívabb (12 alkalom). A hét feletti­ek között szerepel még egy-egy ügyvéd, magánzó, mészáros, építész, kereskedő és a plébános. A gazdálkodó választmányban ez évben hat-hat a választott és a virilis képviselők aránya, a polgármester elnöksége alatt. 1893-ban szokatlanul magas a testületi ülések látogatottsága. A 30-as számból azonban nem érdemes túlzott következtetéseket levonni, ugyanis az egy-két alkalommal részt vevők száma volt túlnyomó (18 fő). Ennek oka, hogy abban az évben nagy hadgya­korlatot rendeztek Kőszeg környékén, amire a király is odaláto­gatott és szinte minden képviselőnek jutott az előkészítés felada­tából. Az a 12 képviselő aki a közgyűlések legalább felén részt vett a következő foglalkozásúakból állt össze: négy helyettes, eb­ből kettő intézményé, két-két ügyvéd, kereskedő, egy-egy plébá­nos, mészáros, vendéglős és kereskedő. A gazdálkodó választmányban a 6-6-os arány megmaradt, de a hivatalból részt vevők száma növekedett (számvevő, tiszti ügyész stb.) A három évet összehasonlítva arra a következtetésre jutha­tunk, hogy bár a virilisek jó része elfogadta a képviselőséget, mégsem vett részt aktívan a döntéshozásban. Legfeljebb egy-egy nevezetesebb alkalommal jelentek meg a közgyűlésen, ilyenek voltak pl. a tisztújítások. Ugyanakkor fokozatosan emelkedett azok száma, akik komolyan vették tisztségüket és havi rendsze­rességgel részt vettek az üléseken s ott többnyire fel is szólaltak, megpróbálták befolyásolni a döntéseket. Itt kell külön szólnom a helyettesekről. Az egyértelmű, hogy egy gazdasági szervezet saját vezetőségéből jelölte ki a megbí­zottját. Felvetődik a kérdés, hogy az özvegyek milyen alapon vá­lasztották ki a megfelelő személyt? A listákból úgy tűnik, hogy akiket nem családtag helyettesített, azokat olyan agilis, a város 142

Next

/
Thumbnails
Contents