S. Lackovits Emőke: Kékkút és az Egyed-ház (Veszprém, 2000)

vagy házas fiúkkal és unokáikkal éltek együtt. Egyetlen esetben az is előfordult, hogy három nemzedék került egy fedél alá: az özvegy anya, házas gyermeke és unokája, továbbá házas unokája, valamint dédunokája. Háztulajdonosként azonban őt jelölték meg. Mindössze négy esetben fordult elő ekkor, hogy a család vagy az özvegy szolgát tartott. A számba vett családok többsége gyermekeket nevelt. A gyermekes családok száma 40, míg a gyermekteleneké 17 volt. A gyermekek számát tekintve legtöbben a kétgyermekesek voltak, akiket közel azonos arányban a három- és az egygyermekesek követtek. A 2-7 gyermekesek aránya messze fölülmúlta az 1 gyermekesekét, a 2 gyermekesek és a 3-7 gyermekesek pedig azonos arányban képviseltették magukat. A háztartásokat az egyszerű és az egyik házasfél szülőjével vagy rokonával együtt élő, továbbá a zsellért vagy szolgát tartó, azaz bővített háztartások jellemezték. A falu népe a XIX. és a XX. században a rokonságnak három csoportját ismerte és éltette: a vérségi egyenes- és oldalági rokonságot, a házasság útján szerzett vagy házastársi rokonságot, valamint a komaságot (mürokonság), amelyeket mind az apai, mind az anyai ágon számon tartottak a vérrokonság egyenes ágán 3. és 4. fokig, oldalágán 2. és 3. fokig. A családszerkezet és a rokoni kapcsolatok elevenen s szemléletesen megmutatkoztak a ravatal körülállásának módjában és a temetkezés rendjében. A ravatal mellett a családtagok és a rokonok az elhunyt bal oldalára álltak. Első sorba a házastárs, a gyermekek (szülők), a második sorba a testvérek és a közeli rokonok (oldalági vérrokonok, valamint házassági rokonok), míg a harmadik sorba a távoli rokonok és a komák kerültek. Az idegenek a ravatal jobb oldalán foglaltak helyet. A vérségi kiscsaládok tagjait többnyire egymás mellé vagy egymás közelébe temették. Általánosnak mondhatók a rokonsági foltok, amelyek a rokonoknak egymás közelébe történő temetéséről tanúskodnak. 8