A Balaton-felvidék népi építészete. A Balatonfüreden, 1997. május 21-23-án megrendezett konferencia anyaga (Szentendre-Veszprém, 1997)

S. Lackovits Emőke: Református parókiák építése és típusai a Balaton-felvidéken a 18. századtól 1900-ig

dolgozószoba, azaz „a prédikátor museuma vagy tanuló háza". Mindkét szoba bolthajtásos volt. Az ablakokat mindkettőnél zöld zsalugáter védte. Mindkettőben hengeres, fehér-márványos színű cserépkályha állt. A dolgozószobában a kályha melletti falba a járószintig nyúló tékát, azaz almáriumot mélyítettek az egyházi irattár-levéltár számára. A szobaajtók szürkék - „hamuszínűek" - voltak, rézkilinccsel. A konyhát a tornácról közelíthették meg. Ennek kétrészes ajtót készítettek. Egyetlen ablaka az udvarra nézett. Hátsó falának közepén helyezkedett el a kemence, mellette a katlan. Füstelvezetését szabadkémény biztosította. Járószintjét téglával rakták ki. A konyhából balra nyílt a földes, kertre néző ablakokkal ellátott éléskamra, gerendás mennyezettel, amit fenyőfából készítettek. A konyhából jobbra pedig a cselédszoba nyílt, egyik ablakával az udvarra, a másikkal a kertre nézett. Menynyezete ugyancsak gerendás volt, járószintje téglával kirakott. Tágas szobának írta le a lelkipásztor. Fűtésre itt fehér, táblás, hasáb alakú cserépkályha szolgált. Külön, a tornácról nyíló bejárattal közelítették meg a kamrát, amely deszkafödémmel készült, két ablakával a kertre, ill. az udvarra nézett. Innen juthattak fel a padlásra. A tornác végében állt udvarra néző kicsi ablakával az árnyékszék, amelynek emésztőgödrét pince nagyságúra ásták és lapos kövekkel kikövezték. Felső részére deszkaajtót tettek, hogy tisztításkor hozzáférhető legyen. Az épület padlását két részre osztották és ellátták zárható ajtóval. Az egyik részre az udvarról vezetett a feljárat, ez volt az eklézsia magtára, míg a másik a lelkészé, amelyet a hátsó kamrából közelíthettek meg. Az épületet s udvarát fenyőfából készített léckerítés és felsőrészén bádoggal ellátott kapu zárta el az utcától. Az istálló, az ólak és a fészer már 1825-ben felépültek az udvaron. Utóbbit 1841-ben lepadlásolták és deszkaajtóval ellátták. Ezek a gazdasági épületek kő alapra sárfallal és nádtetővel készültek. 1837-ben már egy kisebb átalakítást hajtottak végre a lakóépületen. A konyhából nyíló szobát, mivel túl nagynak bizonyult, kettéválasztották, így négy szobát alakítottak ki. A dolgozószoba bejáratát pedig 1840-ben áthelyezték a konyha felé. A lelkész által használt bútorról is rendelkezünk adatokkal, így egy ruhatartó tékáról tudunk, kékre festett almáriumról, valamint a konyhában használt, fából készült asztalról és székről. 1907-ben, az épület tatarozásával egyidejűleg ismét átalakítást végeztek rajta. Korábban, a konyha lezárásával előszobát alakítottak ki. A nagyobbik szoba tornácra nyíló ajtaját áthelyezték az előszoba felé, s a két utcai szobát lepadlózták. A konyhából eltávolították a kemencét és itt egy tanácskozásra alkalmas helyiséget hoztak létre. Az éléskamra bejáratát pedig áthelyezték a tornácra. A konyha járószintjét lecementezték, a tornácot újra téglázták, az ablakokra új fatáblákat tettek. A lelkész javasolta, hogy az épület végéhez vályogfalú káplánszobát építsenek, udvari bejárattal, amelyet 1908-ra a presbitérium tervbe is vett (3. kép). Összehasonlításképpen érdemes megemlíteni, hogy a 19. század közepére a korábban dinamikusan építkező római katolikus egyházközségek közül némelyikben a plebániaház siralmas állapotba került. Ennek nem minden esetben a kegyúr, hanem többnyire azok voltak okozói, akiknek kötelességei közé tartozott ezen épületek karbantartása. Zichy Domonkos, a Veszprémi Római Katolikus Egy237