A Balaton-felvidék népi építészete. A Balatonfüreden, 1997. május 21-23-án megrendezett konferencia anyaga (Szentendre-Veszprém, 1997)

S. Lackovits Emőke: Református parókiák építése és típusai a Balaton-felvidéken a 18. századtól 1900-ig

épületet emeltek, amely azon kevesek egyike, amit nem alakítottak át. Kádártán 1823-ban boltíves tornáccal ellátott kőépületet építettek a lelkésznek, amelyet náddal fedtek és 1904-ben átépítettek (1. kép.). Papkesziben a meglévő kétosztatú épületet 1834-ben bővítették egy újabb szobával, valamint tornáccal látták el. 1936-ban újabb átépítés következett. A régi szobából konyha, a konyhából kamra lett és L alakúvá átalakítva, immáron három szoba szolgálta a lelkipásztor és családja kényelmét. Pecselyen ugyancsak 1834-ben építették a parókiát, amelyet 1893-ban átalakítottak, bővítettek. Ez az épület a korábbival együtt kőfalú volt. Barnagon 1845-ben kőből, téglából épült a lelkészlak, amely eltérően a többitől, már öt helyiségből állt: elöl, egymást követően volt két szoba, majd a konyha következett szabadkéménnyel, ezt követte az irodaként szolgáló harmadik szoba, végül a kamra. Ez is azok közé az épületek közé tartozik, amelyet nem építettek át, azonban belső átalakítást végrehajtottak rajta. Az 1950-es évekre a második szobából nyílóan fürdőszobát alakítottak ki, a konyha első, egykori pitvar részéből előszoba lett, az iroda hátsó harmadából éléskamra, s a régi kamra megmaradt tárolóhelyiségnek (2. kép). Csopak-Kövesd egyházközség 1828-ban épített lelkészlakást, amely még 1900-ban is változatlan formában szolgált hajlékul a lelkipásztornak. Az előző épületet 1806-1808 között emelték, s a rákövetkező évtizedek alatt bizonyos változtatásokat is végrehajtottak rajta. Falát kőből rakták, fedőanyaga pedig nád volt. A lakótér két szobából és egy konyhából állt, utóbbi a szobák között helyezkedett el. A hátsó szoba gerendás födémű volt, mestergerendával. A lakóépület előtt eredetileg tornác húzódott, amelyet zárt folyosóvá alakítottak át. A lakóházzal egy fedél alatt, annak folytatásában állt a kamra, majd az istálló, ezt követte a fészer és az ólak. Az egész épület olyan alacsony volt, hogy egy feljegyzés szerint a lelkész szüntelen beverte a fejét az ajtónyílásokba. 1901-ben teljesen átalakították a parókiát. Az új épület már 3 szobából, konyhából, előszobából és kamrából állt, tetejét pedig palával fedték. Az elkövetkező évtizedekben belső átalakítást és korszerűsítést végeztek rajta. A térség parókiáival összevetve, az 1834-ben épült balatonkenesei lelkészlakás a legkorszerűbbek közé tartozott. Falait kőből és téglából rakták, kivéve a konyháét és éléskamráét, valamint a hátsó szoba s kamra közti falat. Ezek vályogból készültek. Az épület zsindellyel fedett tetőt kapott. A jegyzőkönyvben kitűnő, részletes leírás olvasható az építés teljes folyamatáról. Megtudható, hogy a téglát Balatonakarattyáról, a fenyőgerendákat, deszkát, zsindelyt Révkomáromból, a konyhából fűthető cserépkályhát pedig Székesfehérvárról hozták. Ismeretes a kőművesmester, a veszprémi Strakovics Sebestyén, továbbá az öt veszprémi kőműveslegény és az egyetlen inas. A munkákról, a felhasznált anyagról, ennek beszerzéséről, valamint a költségekről aprólékos, tételes kimutatást készített az akkori lelkész, Kóczán Lajos. Az új parókia a régi, megjavíthatatlan épület helyére került. Három szobából, konyhából éléskamrából és egy tárolókamrából állt. A teljes lakótér udvari homlokzata előtt tornác húzódott, az épület alatt pedig pince, amely jórészt az előző lakóépület alatt elhelyezkedő pincével volt azonos. Az utca felé két szoba nézett. Az egyik egy bolthajtásos, az utcára kettő, az udvarra egy ablakkal rendelkező helyiség volt, a másik pedig egy ablakkal az utcára, egy ablakkal a templomra néző 236