S. Perémi Ágota – Rainer Pál: Kard és kereszt. Vezető a honfoglalás 1100. évfordulója előtt tisztelgő, Veszprém megye IX-XI. századi történetét bemutató kiállításhoz (Veszprém, 1996)

tabbra sodródtak, bár figyelmük is egyre inkább a nyugati területek felé fordult. A honfoglalásról szóló hagyomány szerint a magyarokat új hazájukba Árpád, mint a katonaság irányítója, gyula, vezette. Ismerve azt a tényt, hogy kalandozásokban általában sohasem a legfőbb törzsfő vett részt, ezért feltételezhető, hogy a 895-ös hadjárat már az új haza meghódításával kapcsolatos. A besenyő támadás során sok magyar esett áldozatul, elpusztulhatott az állatállomány nagy része is, mint ahogy a kiépített szállások is. Mindezek ellenére a törzsek népének zöme átjutott Erdélybe. A honfoglalás első szakaszában a Tiszántúl és Erdély került magyar kézbe. Ebben az időben a Kárpát-medence területe nem volt lakatlan. A Dunántúlon kisszámú frank telepes és szláv nép élt. Ez utóbbiak Zalavár székhellyel és frank támogatással kisebb központot építettek ki. A Tiszántúl egy része bolgár fennhatóság alatt állt. De megérte a honfoglalást az avar nép egy része is, akárcsak a germánok töredékei. Mindezek ellenére a Kárpát-medencében a honfoglalás idején jelentősebb államapparátus vagy lényeges fegyveres szervezet nem létezett. Mindkét állam esetében ezek a területek csak peremvidékként szerepeltek. Elsősorban stratégiai szempontból ragaszkodtak hozzájuk. A honfoglalás első szakaszában az Erdélyt és a Tiszántúlt ellenőrzésük alatt tartó bolgárokat győzték le. 895-öt követően négy évig nem hallunk a magyarokról. Valószínűleg ekkor rendezkedtek be az új területeken, ekkor történt jelentősebb hatalmi változás a magyar törzsszervezet élén. Újabb híradás a magyarokról csak a 899-es évből van, amikor a szomszédos hatalmak között újabb viszály támadt. Segítségül a magyar csapatokat hívták. A magyarok a megkötött szerződés értelmében Arnulf császár oldalán harcoltak. Az év végén meghalt a császár, így az Itáliából 900 nyarán hazatérő magyar csapatokat már nem kötötte a szerződés. Kihasználva azt a lehetőséget, hogy a Dunántúlon szabadon vonulhattak át, elfoglalták ezt is. Az északi, szlávok lakta részek elfoglalása után, amely szintén a 900-as évekre tehető, befejeződött a honfoglalás második fázisa is. A későbbiek során, egészen 970-ig a különböző kalandozó hadjáratok kapcsán hallunk a nyugati krónikások leírásaiban a magyarokról. 7