Őskori iparvidék a Bakonyban. A Veszprémi Laczkó Dezső Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum kiállítása 1995. március 15 - 1995. december 31. (Veszprém, 1995)

anyag hasznosítása (feltételezéseink szerint, bányászata is) folyamatos az évezredek során, a bánya környéke - rövid időszakot kivéve - a bronzkor végéig lakatlan. A terület kiaknázását valószínűleg rendszeres expedíciókkal oldották meg az egy-két napi járóföldről érkező kovabányászok. Az expedíciókat valószínűleg koratavasszal, hóolvadás után tarthatták, amikor a sűrű aljnövényzet még nem borítja az erdőt, és az éjszakai fagyok is hatékonyan segíthették a bányászok munkáját. A neolitikum végén a kovabánya területének kiaknázására és védelmére egy nyolc településből álló „gyűrű" vette körül a lelőhelyet. A települések életében a kőanyag feldolgozása szemmel láthatóan jelentős tényező volt. A telepek sűrű elhelyezkedése a korábban lakatlan területen mindenképpen a fokozott területvédelem vagy intenzívebb kitermelés érdekeit szolgálhatta. A tíízköveshegyi bánya használatának időbeli, mennyiségbeli határai A régészek az általuk feltárt leletek, objektumok korát többnyire a leletek formai jellemző alapján tipológiai módszerrel határozzák meg. Ennek lényege, hogy az egyes használati tárgyak a formai hasonlóság alapján jellemző típusokba sorolhatók, ezek a típusok pedig az idő folyamán jellemzően változnak, fejlődnek. Kidolgozott tipológiája van a legtöbb őskori tárgy-csoportnak, így a kerámiának, a fémeknek és a kőeszközöknek is. 8