Őskori iparvidék a Bakonyban. A Veszprémi Laczkó Dezső Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum kiállítása 1995. március 15 - 1995. december 31. (Veszprém, 1995)

A SZENTGÁL-TŰZKÖ

VESIIEGYI KOVABÁNYA A bányászat a mai fejlett eszközökkel is nehéz fizikai munka. Őseinket még nem segítették a fémből készült eszközök és a gépek. Ennek ellenére, már a legkorábbi időkből is ismerünk olyan nyersanyag kitermelő helyeket, ahonnét az egykori emberek szerszámaik anyagának különlegesen alkalmas anyagokat gyűjtöttek, amelyeket mai fogalmaink szerint leginkább bányahelyekként írhatunk le. A legkorábbi bányák többnyire kőeszköz nyersanyagok beszerzésére, elsősorban a pattintott kőeszközök készítésére alkalmas kova nyersanyag kitermelésére létesültek. Ezeket a kőzet pontos megnevezése nélkül általában „kovabányákként" említik. Az egykori szerszámok jelentős részét, például a szerves anyagból készült fa botokat, ásókat, ékeket vagy a bőrből, háncsból készült tároló- és szállítóedényeket csak néprajzi adatok, kísérletek alapján feltételezhetjük. Ritka szerencsével ezeknek a múlandó anyagú szerszámoknak a nyomait megfigyelhetjük a talajban vagy a megmunkált eszközökön. A kovabányákban leggyakrabban talált munkaeszköz az ütőkő. Az ütőkövek többnyire maroknyi kvarcitkavicsok, de akadnak egészen nagy méretű „kalapácsok" is. Ezekkel a tűzkőpadokat közvetlenül is megdolgozhatták, de feltételezéseink szerint a rétegek fellazítását ékekkel, a természetes nedvesség és a hőhatások (tüzelés) együttes alkalmazásával érték el. A kibányászott tűzkőtömböket azután a kisebb ütőkövekkel megfelelő méretű, szállítható darabokra igazították. 5