V. Fodor Zsuzsa (szerk.): Veszprémi művészek és mecénások a századelőn (Veszprém, 1994)

Endrődi Sándor (1850-1920) „Valóságos vándormadara vagyok e vidéknek. Mintha egy bűvkörben forognék, röpködnék: lelkem tévelygéseit korlátozza a varázs, mely e táj arczárói homlokomba hull..." (Endrődi Sándor) Endrődi Sándor költő, újságíró, szerkesztő s nem utolsósorban irodalomtörténész sok tollforgatónkhoz hasonlóan a fővárosban élt a század elején, ám szülővárosával nem szakította meg kapcsolatát. Veszprém irodalomkedvelő közönsége, művelt polgársága is számontartotta, becsülte az országosan ismert, népszerű költőt. 1910. szeptember 5-én a város rendes őszi közgyűlésének külön napirendi pontja volt Endrődi közgyűléshez intézett levelének ismertetése. „Egy kis napsugár szökött be a rideg akták közé", amikor felolvasták sorait. Endrődi a város üdvözlését köszönte meg, amelyet neki jubileuma alkalmával küldött a közgyűlés

1 A 60 éves költőnek gratulált Veszprém polgársága. Négy év múlva, a világháború kitörése előtt kiadott verseskötetét pedig „szülővárosa lelkes közönségének" ajánlotta Endrődi. A pálya végén címmel megjelentetett, legjobb verseiből összeállított gyűjtemény hódolat a veszprémiek előtt. A kötet a betegségektől szenvedő, visszavonulásra kényszerülő Endrődi számára valóban a költői pálya végét jelentette. Ez lett utolsó, még életében nyomdából kikerülő műve, lélekben visszatérés a szülővárosba. 1850. január 16-án látta meg a napvilágot Veszprémben, az anyakönyvbe Endrődi Kupricz Sándor néven jegyezték be. Olyan művelt, a vármegyében jelentős szerepet játszó családba született, amely nemesi előnevet viselt ugyan - innen Endrődi későbbi költői neve -, de már az értelmiségiek életét élte. Apja törvényszéki bíró volt, nagy tekintélyű, maga köré vidám asztaltársaságot gyűjtő, bőkezű és segítőkész ember. Nagybátyját, Kupricz Imrét két ízben is országgyűlési képviselőnek választották. Az ifjú Kupricz Sándor családja körében egy életre magába szívta Petőfi szeretetét, a lelkesedést Kossuth 33