V. Fodor Zsuzsa (szerk.): Veszprémi művészek és mecénások a századelőn (Veszprém, 1994)

„összművészét" belső hajtóerejétől áthatva iparművészeti alkotásokban, bőrmunkákban és textiltervekben, folyóiratok hasábjain megjelent rajzokban, fejlécekben, könyvillusztrációkban, exlibrisekben, bélyegtervekben, grafikákban, rézkarcokban, táblaképekben és üvegablak kartonokon veszprémi művészként is megmutathatta kivételes tehetségét, hogy aztán 1907-ben Gödöllőre költözve művészete igazából ott teljesedjen ki. Bőrből szivartárcát, ellenzőt, képkeretet, övet és könyvborítót tervezett. A bőrmunkák finom rajzossága, dekoratív tematikussága egyéni hangot hozott a magyar iparművészetbe. Az 1902-es torinói világkiállításon aranyérmet nyert

1

0, az 1903. évi karácsonyi kiállítás anyagáért pedig nagy állami éremmel tüntették ki.

1

1 Hímzett terítők, párnák, ruhadarabok készítésében már vele együtt felesége is szerepelt. A Magyar Iparművészet század eleji évfolyamainak csaknem mindegyike a különböző alkotásaik miatt számontartotta őket. Nagy Sándort nemcsak a magyaros szecesszió felfelé ívelő hulláma, hanem a tolsztojanizmus is a népélet-ábrázolás felé irányította. A tolsztojanizmus egyfelől eszmei hatásában jelent meg munkáiban, másfelől képeinek visszatérő szimbólumává lett Tolsztoj alakja. Nemcsak belső tartalmában, külsőségekben is megmutatkozott ez nála. Szakálla san, térdnadrágban és saruban járva külöjös jelenség volt a püspöki városban. Nagy Sándor 1902-től rendszeresen részt vett budapesti és országos tárlatokon. Az 1902-es műcsarnokbeli bemutakozásakor a Mester, hol lakol? c. tempera képével mutatta meg először, mit jelentett számára a tolsztojánus hitvallás. A kép a művész társadalmi szerepének megfogalmazása, tömör kifejezése azoknak a szilárd morális erőknek, amelyek Nagy Sándor élet- és művészetszemléletében megtermetődtek. Lyka Károlynak írt több levele egyikében a mű megszületésének fázisait írta le. „Három éve, mikor a művészettel meghasonlással, s az igaz élet kérdésével lelkemben Erdélyben túrtuk a földet egy osztrák s egy svéd barátommal (szintén festők) s Krisztus tanával foglalkoztunk, szinte meg kellett festenem, amint megyünk a Rabbi után, mint hajdan Szt. János két tanítványai, s kérdezzük „Rabbi, hol lakol?" A háttérbe korunk Szt. Jánosát, az öreg Tolsztojt tettem, s barátaim közül azokat, akik vele foglalkoznak. De nem modell után, sőt a svéd barátomat addig, míg itt volt velem Veszprémben, meg se tudtam festeni, csak mikor már elment. Ez a beszédmodor akkor, amikor áramlata csak azt kérdi, „hogyan", de soha sem azt, hogy „mit", nagyon szokatlan másoknak, nekem meg dadogó és elfogult, mint minden olyan emberé, akinek tényleg valami mondanivalója van, s nincs hozzászokva, hogy beszéljen. 1

2 A kép azért is érdekes, mert itt találkozunk először a „saját isteni lényegére" ismerő ember festői megfogalmazásával - a művész-próféta attitűd kialakulásával.

1

3 A grafika, mely kezdettől fogva főszerepet kapott, a tollrajzokkal együtt a gondolati-filozófiai kérdések egyik fő tolmácsolója volt. A Tűzhelyben egy fontos és visszatérő szimbólumot, a művészet virágát nevelő nőalakot finom eszközökel ábrolta. Az 1902-ben készült Tovább, tovább... című, négy életformát bemutató tolrajzssorozatában egy emberpárt jelenített meg, amely a hatalom, majd a művészet világától és a falu nyomorából a természetbe menekült. Ez a menekülés az erkölcsi és szellemi megtisztulás útjának a szimbóluma, amely későbbi műveiben is gyakran foglalkoztatta. E forrásból táplálkozva, hasonló művészetfilozófiai kérdéseket jelenített meg az 1904ben indított rézkarc-sorozatában. A Zseni című művében a lángész a rothadásnak indult eszméken szárnyas ekéjével szánt végig, a Zarathustrában új igéket hirdető prófétát ábrázol, aki isteni extázisban pengeti a napsugarakat. A sorozat harmadik műve, a Fantázia láz már a '20-as évek szürrealisztikus világába mutat. Veszprém című rézkarcában a táblaképek levegősségét hangsúlyozta. Nagy Sándor veszprémi éveit könyvillusztrációs munkássága különös jelentőségűvé avatta. A Pallas kiadásában 1903-ban megjelent Koronghi Lippich Elek költeményei 20