V. Fodor Zsuzsa (szerk.): Veszprémi művészek és mecénások a századelőn (Veszprém, 1994)

(1880-1902) című könyvet Nagy Sándor Kriesch Aladárral együtt a magyar könyvművészet remekévé formálta

1

4, e téren egészen új fejezetet nyitva. A borító, a belső dísz, a betűtípus, a díszítő elemek, fejlécek és záródíszek, illusztrációk egységigénye már az érett szecesszió törekvéseit mutatta. A Koronghi-illusztrációkban Nagy Sándor a modern szimbólumokat az új életérzések közvetítésére használta szélesen kiterülő, indázó vonaljátékok formájában. A Móka bácsi meséiben a kecses, finom vonalvezetést a magyaros díszítőmotívumok élővé tételére alkalmazta 1

5 Az igazi átütő sikert azonban Komjáthy Jenő verseskötetének illusztrálásával aratta, amelynek hatására Ady Endre is megkereste az Új versek kiadásakor 1906-ban. Ehhez még a Mi gyermekünk című vershez készített illusztrációját használta, míg igazi Ady-élményét csak a '20-as években fogalmazta meg egy új sorozatban. A század eleji szocialista líra két jelentős mestere közül Csizmadia Sándor Küzdelem című kötetéhez 1903-ban készített illusztrációkat. Ezekkel és a leghaladóbb szociális mozgalom lapja, a Népszava naptára számára készült rajzokkal, fejlécekkel is hangsúlyozta a társadalmi problémák iránti fokozott érdeklődését. A Párizsban megismert ruskini, tolsztoji és a schmitti tanítás, Morris utópikus, szociális eszméi társadalmi esztétizmusában formálódott egységessé. Ruskin azt tanította, hogy minden embernek joga és valamilyen formában szüksége van a művészetre, mint a levegőre és a mindennapi kenyérre. Legyen a művészet mindenkié. Minden emberi kor és társadalom olyan arányban boldog vagy boldogtalan, amennyiben minden tagját a művészetben részesíti, vagy abból kizárja. Nagy Sándor ezt az elvet teljes mértékben a magáévá tette. A veszprémi évek „szocialisztikus festészetét" karakteressé érlelték. 1902-ben a budapesti nemzetközi tárlaton bemutatott képei hatásaként a Népszava kritikusa a szociális kérdések megválaszolásának őszinte keresőjét üdvözölte benne.

1

6 A Marokszedők című temperájában szecessziós-szimbolikus elemek beépítésével a gazdagság és szegénység, a hatalom és elnyomatás kettősségét fogalmazta meg nagy érzékenységgel.

1

7 Nagy Sándor a társadalmi problémákat megmutató, Veszprémben született műveit a századelő szociális mozgalmai közelébe vitte, azonban a szép társadalomjavító szerepének vallásával azokkal inkább a majdani gödöllőiek társadalmi esztétizmusának erősödését segítette. Külön csoportját képezik művészetének a táblaképek, melyeknek sok darabja életprogram-témáinak megmutatkozása. E témák leghűbb kifejezését szolgálja a gesso technika, hiszen a gipsz alapra felrakott világos temperaszínek még áttetszőbbé, még líraibbá varázsolják az ábrázolt környezetet és alakokat. A „lélek-festészetének" ez az átvilágító hatás, ez a boticelli-örökség felelt meg a legjobban. A Szent várakozás (1904) című műve enyhe görbületbe hajlított alakjaival elődje volt legjelentősebb táblaképének, a Kettős arckép (1907 körül) című temperának. Nagy Sándor ebben a képében a közös sors-vállalás legteljesebb megfogalmazását adta. Az 1900-as évek második felében készült Ave Myriam című olaj-temperával - a veszprémi Aranyovölggyel a háttérben - a beteljesült szerelem és a szoros összetartozás érdekes szimbolikáját mutatta. Szívesen festett akvarelleket is, melyeken legtöbbször kerteket, virágos udvarokat (A mi kertünk 1902; Koratavasz 1906) festett meg elbeszélő elemekben gazdag lírai bemutatásában. Nagy Sándor Veszprémben élve folyamatosan kapcsolatot tartott több művésszel, akik a magyar szecesszió egyetlen szervezett társulásának, a gödöllői művésztelepnek az alkotói lettek. Ez a szoros együttműködés már a gödöllői közös művészélet kialakulása előtt is nagyszerű kollektív teljesítményeket eredményezett. Az 1906-os milánói világkiállításon a Művészember otthona című tervvel és berendezéssel arattak osztatlan sikert. A három részből álló művészlakás architektonikus részét Medgyaszay István, a bútoro21