V. Fodor Zsuzsa (szerk.): Veszprémi művészek és mecénások a századelőn (Veszprém, 1994)

nalát és festői szabadságát élvezte. A nemzetközi társaságban Rippl-Rónai Józsefnek és Mednyánszky Lászlónak éppúgy megvolt a maga helye, mint ahogy az angol Percyval Tudor-Hartnak, a svéd Leo Belmonténak, akik hamarosan hű barátai lettek. A Párizsban eltöltött hét évből négyet szorgos munkával töltött el, hármat pedig javíthatatlan bolyongóként „az élet és művészi lázak karján." (3). Ezt a világot a húszas években készült, Párizsi emlékek címet viselő tollrajzsorozatában idézte fel. Nagy Sánciort a művészi törekvések és hatások sokfélesége itt érte a legintenzívebben. A Rue de Copenhague 8. szám alatti műtermében a művészet feladatát kutatva Tolsztoj és az evangéliumok olvasásába mertül el, a Rose-Croix csoport tevékenysége, Carlos Schwabe és Félicien Rops grafikái pedig misztikus-szimbolikus tartalmat és formanyelvet közvetítettek feléje. A preraffaeliták nagy sikert aratott kiállításai arra ösztönözték, hogy az angol mozgalmat közelebbről is megismerje elsősorban Morris és Burne-Jones művészetét elemezve. Ez a hatás később a gödöllői mesterek mindegyikének munkáját alapvetően érintette. Nagy Sándor Párizsban mindenekelőtt kiemelkedő rajztehetségével keltett figyelmet. Rézkarc-vonalaira Auguste Lepére hívta fel a figyelmet. Az ekkor készült két meghívóban, különösen a plakáttervben már megmutatkozott későbbi grafikáinak szinte valamennyi jellegzetessége: a bonyolult mitológiai-filozófiai párhuzamokkal terhelt téma és a finom, részletező rajzos formanyelv.

5 Saját útjának keresését, művészeti és társadalmi nézeteinek formálódását a hatások és újabb állomások bekapcsolódásával műveiben jól nyomon lehet követni. Párizsból vakációkról hazatérve és még később is többször megfordult Erdélyben, ahol közvetlenül megismerkedhetett a magyar századforduló művészeire nagy hatást gyakorló erdélyi népművészettel. 1897-ben Tudor-Hartot is magával vitte, aki a Ruskin-féle középkori kézművesideál fontosságtudatát ültette el benne. Ennek élő példájára talált rá Nagy Sándor és Kőrösfői-Kriesch Aladár az erdélyi népművészetben. Bőért Jenő diódi kúriája varázslatos erővel vonzotta őket. 1900-ban Ráth György hazahívta Nagy Sándort a párizsi világkiállítás magyar anyagának előkészítésére. Ez a megbízás a végleges hazatérést jelentette, s egyúttal azt, hogy hét évig Veszprém lett a lakhelye és saját útja megtalálásának, emberi-művészi hitvallása megszilárdulásának a helyszíne. Ittmaradását erős családi kötődése is ösztönözte. Szülei már az 1880-as években a Galamb u. 9. számú házba költöztek. A ház L alakú volt, bekerített udvarral, nagy kapuval, s ide hozta két nyári vakációra Todor-Hartot, majd ez lett egy évig Leo Belmonténak is a lakhelye. Kriesch Aladár húgával, Laurával 1902-ben volt az eksüvője, s az „öregszülők" házában kezdődött el páratlanul szép emberi és művészi életük. A fiatalok az udvari kétszoba-konyhás lakást kapták meg. A boltíves előszobából nyílt a konyha (a boltívre Nagy Sándor két angyalt festett), innen az északi oldalon a műterem, a túloldalon a lakó- és hálószoba. A berendezést Nagy Sándorék maguk tervezték 6 Házasságkötésük után a szignó is megváltozott, az NS betűbe egy L betű karolt bele - az együttalkotás, harmonikus élet- és munkaközösségük kifejező jele. Nagy Sándor műveiben gyakran megjelent a család, az otthon témája és a gyermek, amely a jövő ígéretének szimbolikus ábrázolásához adott jó kifejezési lehetőséget. 1904 november 7-én megszületett lányuk, Pintyő, akinek érkezéséről Lyka Károlyt is értesítette.

7 „Megjött a kis várva-várt. Olyan kicsi-kicsi! Lányka. Szeressétek hozzánk őt is, hiszen annyi ideig vártuk az ablakban." A művész a Szent várakozás c. gessora utalt, amely egyik legszebb festménye. 18