László Péter (szerk.): Csikász Imre (1884–1914) (Veszprém, 1984)

Münchenben (balról a második Csikász l.) A szobor a térbein él, s drámaisága megragadó. Rodin azt vallotta, hogy „a szobrot minden oldalról egyszerre kell formálni, mint ahogy a természet a fát vagy a hegyet csinálja." Tudatosan keresni kell a mélységhatást, a profilok minél nagyobb gazdagságát kell létrehozni, hogy a váratlan hatások utáni vágy a szobor körbejárására késztesse a szemlélőt. A felületek játéka, a mélységek és domborulatok hullámzása elmossa a kontúrok határait, s a hildebrandi akadémizmus szervezett hideg egységét mozgalmasság váltsa fel. A flamand halász portréján érződik az a természetközelség, mely szinte bűvszava volt a belga szobrászati törekvéseknek abban az időben. Bár ez a portré kvalitásaiban elmarad a nagy mesterek mintaképnek tekintett alkotásaitól, de jelzi már a fiatal' eidkor mindössze 24 éves művész átütő tehetségét. Hogy a