László Péter (szerk.): Csikász Imre (1884–1914) (Veszprém, 1984)

zott és tanult. Itt készítette el 1907-ban, azt a két szobrát, a „Karoló leányt" és az „övedző fiút", melyekinek mindegyike az ott tanult elveknek megfelelően szinte kizárólag egyetlen nézetre épült. Mindkét műnél az alapformát a kontúr határozza meg. A zárt kantúrba szorított forma biztosítja a mű egységét, kiküszöbölve a véletlenszerű hatások esetlegességét. Hildebrand elmélete szerint a szobor csupán egyetlen fő nézetből nyújthat teljes értékű élményt. A művésznek ebbe az egy nézetbe kell sűrítenie mondanivalójának teljes erejét. Szemben a természet esetlegességeivel, a szervezett rendet kell megvalósítania, zárt egységet kell teremtenie, mert ez hat a szemlélőre kiegyensúlyozott esztétikumával. E leány és fiú aktnak szinte semmi mélysége nincs, reliefszerű hatásra törekszik, a térbe kiterítve a fő nézetből kívánja biztosítani a teljes értékű látványt. De mindkét szobor mutatja már a felületeknek azt a széles és lágy kezelését, meily a rideg klasszicizmust feloldani kívánja. Jól érezhető rajtuk az az anyagszerű szemlélet is, melynek elsajátítására a müncheni akadémiáin olyan nagy súlyt fektettek. A „Karoló leány" egyértelműen kőben elképzelt szobor, míg az „övedző fiú" oldottabb mozdulataival bronzba szánt alkotás. Csikász számos portrét készített. Ezek közül messze kiemelkedik az 1908-ban készült „Krisztusfej" című szobra, Csikász Imre szülőháza (Szabadnép u. 5. sz.)