László Péter (szerk.): Csikász Imre (1884–1914) (Veszprém, 1984)

Utolsó fényképe kező irányból közelítette volna meg Csikász Imrének az a te megmintázni abban a pillanatban, amikor az isteni tilalműve, amely csupán elképzelés maradt Lót feleségét tervezmat megszegve az égő Sodorna és Gomora felé hátratekint és sóbálvánnyá merevedik. Itt a (testből elillanó élet, az élő testnek „szoborrá" merevedése lett volna a megoldandó feladat. A metamorfózisoknak ezek a kiélezett pillanatai a szobrászat ^alapproblémáit érintik. Az „Ülő leány" nyugalmi helyzetben ábrázolja a modellt — mégsem statikus szobor. A nyugalom, amely a testhelyzetből adódik, érezzük bármely pillanatban mozgássá válhat. A szobor letisztult anatómiája, a bőr alatti apró izmok játélka, szinte lélegző életet kölcsönöz a testnek. Benne ott szunnyad a leány lágy mozgása Ez a három szobor aktszobrásszá, s mindenekelőtt igazi művésszé avatta Csikász Imrét. „A szobrászat a formák mű-