László Péter (szerk.): Csikász Imre (1884–1914) (Veszprém, 1984)
vészete, a formák együttese adja a szobrot. Nos, a formák legszebb, legszervesebb rendjének hordozója az emberi test" — írja Lyka Károly. Csikász Imrét elsősorban és alapvetően az emberi test érdekelte, a formák ezen legszervesebb rendjében találta meg érzésvilágának, gondolatainak legjobb kifejezését. Ezekkel a műveivel váratlanul jelent meg a nyilvánosság előtt, öntudatosan, meggyőző erőveil lépett fel, jól érezve azt a pillanatot, amikor már a közönség és a szakma nyilvánossága elé állhat. Müközben Brüsszelben a Rákóczisíremléken dolgozik, a Batsányi emléktábla problémáinak megoldását keresi, síremlékterveket, Rómában további portrékat, tanulmányokat készít — valójában ezek a művek foglalkoztatják. Lázas lendülettel, feszített munkatempóval dolgozik e két leányakton, melyek szinte öntörvényűén, éretten, a formai problémákkal történő viaskodás nélkül egyidőben születnek meg IRómai műhelyében. Leveleiből érezzük az elszántságot és magabiztosságot. Látjuk, mennyire tisztában volt azzal, hogy művei sikerre számíthatnak. Tudatosan vallott élve volt, hogy csak iteüijesen érett munkával szabad a nyilvánosság ^űé állni. Ezt tanácsolja egyik szobrászkollégájának és müncheni tanulótársának, Rajki Istvánnak is. Kerülje a nyilvános szereplést, amíg valóban jó dolgokat nem készít, hogy megjelenése annál számottevőbb feltűnést keltsen. Csikász Imre életpályája valóban feltűnést keltően, váratlanul nagy ívben indult meg, s váratlanul ért véget korai halálával. Az a néhány munkája azonban, amely szobrászművésszé itette őt, talán nem marad hatástalan, s szobrásza ttunk legjobb aükotásai közé tartozik. László Péter