László Péter (szerk.): Csikász Imre (1884–1914) (Veszprém, 1984)

vészete, a formák együttese adja a szobrot. Nos, a formák legszebb, legszervesebb rendjének hordozója az emberi test" — írja Lyka Károly. Csikász Imrét elsősorban és alapvetően az emberi test érdekelte, a formák ezen legszervesebb rend­jében találta meg érzésvilágának, gondolatainak legjobb ki­fejezését. Ezekkel a műveivel váratlanul jelent meg a nyil­vánosság előtt, öntudatosan, meggyőző erőveil lépett fel, jól érezve azt a pillanatot, amikor már a közönség és a szakma nyilvánossága elé állhat. Müközben Brüsszelben a Rákóczi­síremléken dolgozik, a Batsányi emléktábla problémáinak megoldását keresi, síremlékterveket, Rómában további port­rékat, tanulmányokat készít — valójában ezek a művek fog­lalkoztatják. Lázas lendülettel, feszített munkatempóval dol­gozik e két leányakton, melyek szinte öntörvényűén, éretten, a formai problémákkal történő viaskodás nélkül egyidőben születnek meg IRómai műhelyében. Leveleiből érezzük az el­szántságot és magabiztosságot. Látjuk, mennyire tisztában volt azzal, hogy művei sikerre számíthatnak. Tudatosan val­lott élve volt, hogy csak iteüijesen érett munkával szabad a nyilvánosság ^űé állni. Ezt tanácsolja egyik szobrászkollégá­jának és müncheni tanulótársának, Rajki Istvánnak is. Ke­rülje a nyilvános szereplést, amíg valóban jó dolgokat nem készít, hogy megjelenése annál számottevőbb feltűnést kelt­sen. Csikász Imre életpályája valóban feltűnést keltően, vá­ratlanul nagy ívben indult meg, s váratlanul ért véget korai halálával. Az a néhány munkája azonban, amely szobrász­művésszé itette őt, talán nem marad hatástalan, s szobrásza ­ttunk legjobb aükotásai közé tartozik. László Péter

Next

/
Thumbnails
Contents