A falusi gyermekek élete Veszprém megyében 1868–1945

Az anya ritkán feküdhette végig a gyermekágyat. A családi munkaszervezet ráháruló feladatait csecsemője és kisgyermekei mellett is teljesítenie kellett. Az otthon maradt gyermekekre vagy a napa (anyós) vagy egy nagyobb leánytestvérük vigyázott, gondozta a kisebbeket távollévő anyjuk helyett, így készülve a paraszti társadalom törvényei által meghatározott eljövendő életére. Ha az anya senkire sem hagyhatta kicsi gyermekét, szekéren vagy a hátára kötött lepedőben magával vitte, s a mezőn egy fára felkötözött ,,előruhába" (kötény) vagy lepedőbe tette. Máskor a kicsi rongyokból készített fekhelyen egy „előruha" árnyékában várta meg munkát végző anyját. Legtöbbször vizelet marta fel a testét, amit otthon a falról lekapart mésszel vagy a kemence aljáról összeszedett és porrá tört hamus földdel, esetleg a kenyér aljáról levakart liszttel hintettek be. A síró gyermeket összerágott kenyérhéjból és kockacukorból készített rongyocskába kötött péppel, a cumival vigasztalták. A gyermekekre leselkedő veszedelmeket különféle hiedelmeken alapuló óvó, s megelőző cselekedetekkel igyekeztek elhárítani. Erre szolgált a gyermek karjára kötött piros szalag, a nyakába tett piros gyöngy vagy a fordítva ráadott ingecske. A beteg gyermeken pedig különféle növények leveleiből vagy virágjából főzött teákkal próbáltak segíteni. Ha volt a közelben gyógyító asszony, őt hívták segítségül. A betegségek okának leggyakrabban a szemmelverést tartották, amit szenes vízzel gyógyítottak: e gonoszűző erejű vízzel itatták és mosdatták meg a kis beteget.