Éri István (szerk.): Egry József Emlékmúzeum, Badacsony
BALATONI HALÁSZOK - 192? - PECHEURS SUR LE LAC BALATON akv.-op., p., 5 8 X 87,5 cm, j. j. 1.: Egry József Keszthely - KBM 60. 49. ábrázolásmód s a rajzlapnak a vászonnál keményebb felületet jelző világossága mind-mind segíti a nagyvonalú előadásmódot. A fény hatására a színek áttetszővé válnak, az ábrázolt tárgyak elveszítik anyagszerűségüket, helyette lényegi vonatkozásaik tűnnek elő. A képmező fölfelé egyre világosodik, képzeletünk a nem látható fényforrás felé irányul, oda, ahonnan fények nyilallnak át a párás téren, hogy pályájuk végén a Balaton vizébe ütközzenek. A képen a természetnek és az embernek más festő munkáján ehhez hasonlíthatóan sosem látott nagyszerű egységét találjuk. De nem láttuk ezt eddig Egry művein sem. Mennyire más ezen az ember és a természet viszonya, mint volt a „Keszthelyi halászok" című képén! Ott a napfényes víz és a fénylő tájba simuló ember megjelenítésének lehettünk tanúi, anélkül, hogy a fény ereje oly módon alakította volna át a látottakat, oly módon emelte volna ki a lényeges vonásokat, mint ahogyan itt teszi.