Nagybákay Péter: Céhek, Céhemlékek Veszprém megyében (Veszprém, 1971)

társaságoknak nevezték. Keletkezésük Magyarországon a XV. századig nyúlik vissza. A legények számbeli gyarapodása és érdekvédelmük biztosítása hívta őket életre. Szorosan a céh keretei közé tartoztak, bár állandóan igyekeztek függetlenebbek és önállóbbak lenni önálló ládájukkal, tagdíjbevételükkel, korsójukkal stb. A jámbor vallásos jelleg, a szegény és beteg legények istápolása mellett a vándorlás intézménye, illetve az ezzel kapcsolatos munkaközvetítési feladatok igénye járult hozzá leginkább kialakulásukhoz és jelentőségüket is ez adta meg. A kistársaság élén a céh által delegált atyamester állott, aki a legények külön ládáját az ún. társládát és korsóját őrizte és gyűléseiken elnökölt. O helyezte el a városba érkező vándorlegényeket és a két bejárómester segítségével a legénytársaság működését ellenőrizte. Maguk közül választott elöljárójuk a dékán volt, akit néhol öreglegénynek neveztek. A társládába fizették a legények rendszeres tagdíjukat. Ebből támogatták a beteg, munkaképtelen legényeket. A társláda volt tehát a kölcsönös segélyezés elvén alapuló társadalombiztosítás őse. A legényavatás tulajdonképpen a társpohárivássú történt meg. Előtte azonban különféle szertartásokra került sor, legtöbb helyen ún. keresztelőt tartottak, amikor is a felavatandó legény fejét a „keresztszülők" előtt a legények jelenlétében borral leöntötték. A veszprémi asztaloslegények társaságában a XIX. század elején a felszabadult legénynek a keresztszülőkön kívül „papA VESZPRÉMI MOLNÁR (1708), SZŰCS (1652), ESZTERGÁLYOS (1825) ÉS A PÁPAI ÁCSCÉH (1722) PECSÉTJE 28