Szerecz Imre (szerk.): Richard Bright utazásai a Dunántúlon 1815 (Veszprém Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1970)

Miközben a faluból kiérve felfelé kapaszkodtunk, jobbról egy hegyvonulatot láttunk, azután elmentünk gróf Batthyányi modern fehér háza mellett, amely kö­rül néhány fa volt. Nagy kiterjedésű gabonaföldek ve­szik körül. Az út kitűnő. Magas fennsíkon át vezet, amely fokozatosan lejt lefelé a síkra, ahol a Duna foly­dogál. A folyót azonban nem láthattuk. Balról egy nagy falu feküdt, szemben velünk pedig Mohács. Ennek a városnak első látása megfogja az embert két vagy há­rom tornyával, közelebbről nézve azonban nagyobbrészt nyomorúságos zsúptetős házakból áll. Az egész város és terjedelmes határa az egyház tulajdona. Úgy találtam, hogy a gólya itt pontosan ugyanolyan tiszteletben áll, mint Hollandiában. Itt is, akárcsak ott, szeretik, ha a házak és a templomtornyok tetején fészkel. A város magában véve jelentéktelen, de neve szomorú és ki­törölhetetlen betűkkel belevésődött a magyar hazafiak lelkébe, mert 1526-ban a török ellen vívott nagy csaták­nak színhelye volt, ahol II. Lajos élte virágjában el­esett. A magyarok 22 000 embert, 7 püspököt, 28 főurat és 500 nemest vesztettek. Miközben böjti ebédemnél ültem (péntek lévén, a lakosság túlnyomó részének katolikus volta miatt halon kívül más ételhez nem juthattam), idézést kaptam a vá­rosbírótól, hogy azonnal és személyesen jelentkezzem nála útlevelemmel. Sietve engedelmeskedtem parancsá­nak és bár kevésbé hatódtam meg tekintélyes fellépésé­től, örömmel vettem tudomásul, hogy meg van velem elégedve; egy felsőbbségi pillantással ti. értésemre adta, hogy szerencsémre nagyon jól vagyok ellátva papírokkal, ellenkező esetben a kormánytól kapott utasítás szerint kénytelen lett volna azonnal visszaküldeni Pécsre. Utána mindjárt elhagytam Mohácsot és a Duna partján észak­nak indultam. Bátaszékre a mocsaras területen át egy hosszú hídon érkeztünk. Azelőtt itt apátság volt, valamelyes nyoma még megmaradt. A város a bécsi Mária Terézia Aka­démia birtoka két vagy három ház kivételével. Az egyik ház a bérlő lakása, a másik meg plébánia: falusi kuny­hóknál alig jobb házakból áll ez az egész épülettömb. A lakosság jobbára német. A török végleges kiűzése után telepedtek meg itten. Sokra becsült vörös bor te­rem a környéken. A Dunán csekély méretű halászat folyik. Évenkint néhány tok-halat is fognak. Bátaszék után az országút kelet felé végeláthatatlan síkság mel­lett halad. A nyugati oldalon pedig pompás szőlőhegyek és gyümölcsösök sorozata zárja le a kilátást. A növény­zet itt nagyon dús. A következő postaállomás Szekszárd, német és magyar lakosságú mezőváros. Tudomásom szerint a pesti egye­temhez tartozik. Tűrhető vendéglője van és egy emel­kedésen palotaszerű megyeháza. Régi bencés apátság romjain épült. Az apátságot I. Béla király gazdag ado­mányokkal látta el, de a török háborúk után a kormány kezébe került. A környező dombokon kitűnő sötétvörös bor terem. Sok szőlő mellett mentünk el és mocsarakkal, legelőkkel és bozótos helyekkel tarkított vidéken keresz­tül Tolnára érkeztünk. A vendéglőben elfogadható szál­lást kaptam s azért elhatároztam, hogy éjszakára itt ma­radunk. Ez is a gróf Festetics-család birtoka, alacsony

Next

/
Thumbnails
Contents