Szerecz Imre (szerk.): Richard Bright utazásai a Dunántúlon 1815 (Veszprém Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1970)

Ebéd előtt barátommal elmentünk körülbelül egy óra járásnyira egy a püspökséghez tartozó német telepre, ahol a püspökségnek kis tejcsarnoka van. A parasztok mind ünneplőben voltak, mert most jöttek meg a templomból. A tejcsarnok kezelőjénél tízórait ettünk. Kenyeret és tejterméket kaptunk. Annyi túrót, tejet fogyasztottunk, amennyit csak kívántunk s a végén mindegyikünk a mi pénzünk szerint egy penny-t fizetett. Visszatérve a városba a délutánt kellemesen töltöttem és megtettem az előkészületeket a holnap kora reggeli elutazásomhoz. (581-584.) Pécs után a vidék még nyílt és művelés alatt áll. A várostól félmérföldnyire sétautakkal tagolt ligethez értünk. Pécsről néhányan idejöttek a nyári délután melege elől. Jobbról kis erdőt, tovább pedig nagyobb bokros területet láttunk. Az út tűrhető volt, de még sok meredek dombon kellett átmennünk Szederkényig. Ez a falu a kincstáré. A paraszt számára ez a körülmény általában kedvező, a jelen pillanatban meg különösen az. Tizennyolc családból áll. Robotjuk kevés s az közmunka: templomtatarozás és a közelben talált szénnek Mohácsra fuvarozása. A kincstár a köteles robotért is fizet, bár nevetségesen keveset. Viszont ezen előny fejében a parasztokat állandóan zaklatják előfogatokért, s azért minden paraszt legalább hat lovat kénytelen tartani. Ötven ló volt munkában azon a napon, amikor arra jártunk. Mivel itt a parasztnak kevés a robotja, míg földje és szőlői nagyok, azért rendesen jó módban él, lovai kitűnőek, senki sem panaszkodott, pedig egymásután két rossz esztendejük volt. Űgyszólván az egyetlen jövedelem, amelyet a kincstár kap a falutól, a terménykilenced és -tized; ezt mindig megfizetik. A kilenced a tulajdonosé, a tized az egyházé. Itt kirívó példát találunk a parasztságnak egyenlőtlen elosztására a birtokokon s egyúttal arra, hogy az abból származó következmények párosulva a földbirtokos különböző elgondolásaival, milyen hatással lehetnek a parasztság helyzetére. Egy kis patak választja el a kincstári birtokot Batthyányi grófétól, amelyet a szokásos módon kezelnek. A gróf birtoka terjedelmes, de népessége aránylag csekély; a kincstári birtok azonban, amelyről szó van, bár kisebb terjedelmű, mégis sokkalta népesebb. Az egyik település parasztsága kényelmesen él, a másikat pedig állandóan munkába hívják. A legpirítóbb szegénység nyomja az egyiket, míg a másik dúskálkodik. És olyan éles ez a különbség, hogy a patak kincstári oldaláról egy parasztleány sem akar még házasság céljából sem leereszkedni túlsó oldali szomszédjához. A gyakorlat az, hogy azon esetben, ha egy ilyen népes falu magánkézbe kerül, a lakosságot munkára kényszerítik akármely távoli, de munkáskéz hiányában szenvedő birtokra vagy csak nagy áron válthatják meg felmentésüket.