Szerecz Imre (szerk.): Richard Bright utazásai a Dunántúlon 1815 (Veszprém Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1970)

Lépten-nyomon a legjobb felvilágosítást kaptam mindenre nézve, ami iránt csak érdeklődtem és bizony sok napot töltöttem Keszthelyen. Őszinte fájdalmat éreztem, amikor útitervem arra kényszerített, hogy elhagyjam azt a helyet és páratlanul kedves földesurát. A végleges búcsúzás előtt azonban röviden a városról is megemlékezem. A 4000 lakost számláló Keszthelyen nincs társadalmi élet. A hely egyike azon kis városoknak, amelyeket csak úgy ismernek, mint az uralkodó főúr székhelyét, aki előtt mindenki fejet hajt és akinek mosolya megaranyozza az emberi létet. Csak az egy kereskedelem van a zsidók kezén. Néhány kiskereskedő ellátja a várost a mindennapi élet szükségleteivel. A lakosság egyébként vagy a grófi tisztekből és munkásokból áll, vagy bizonyos tekintetben a város iskoláival és vallásos intézményeivel van összefüggésben. Az általam oly aprólékosan leírt intézeten kívül itten egy katolikus latin iskola és egy elemi iskola is van. Mindkettő, jóllehet a gróf erkölcsi és anyagi támogatását élvezi, a József császártól behozott országos közoktatásügyi rendszerbe tartozik. Keszthely szépen világítja meg a magyarországi lakosság jórészének helyzetét. A nagy városok és a szabad városok lakóinak száma annyira korlátolt, hogy aligha haladja meg az egész lakosság egytizenkilenced részét. A többiek vagy Keszthely nagyságú mezővárosokban laknak (ezek száma az országban 691) vagy falvakban (a falvak száma 11068). A kisebb helyek közül csak egynéhányban akad művelt társadalmi réteg. Magyarország földmívelő állam és lakosai közül még azoknál is, akik a legnagyobb városokban élnek és bármilyen foglalkozást űznek, bizonyos gazdasági vonatkozást észre lehet venni. Ilyen viszonyok mellett a fényűzés és művészet mozzanatai szükségképpen háttérbe szorulnak. Végre elhagytam Keszthelyt egy ember kíséretében, aki arra vállalkozott, hogy lovaival Csáktornyáig elvisz. A gróf olyan kedves volt, hogy megcsinálta az útitervet és éjjeli szállásul egyik birtokát, Szent-Miklóst jelölte ki. Csáktornyára majd a rákövetkező éjjel érkezünk. A Balatont erősen balkéz felől hagyva, egy ideig kevésbé érdekes vidéken és két vagy három falun mentünk keresztül, majd nemsokára az erdőhöz értünk és ott egy szép erdei útra. Csakhamar a zalaparti nádasok között jártunk. A folyót torkolatához közel a gróf Zichy tulajdonát képező Hidvég falu mellett léptük át. Az elénk táruló vidék szépségét hatalmas erdőségek fokozták. Tizenkét órakor Kis-Komáromba érkeztünk. A faluban elfogadható vendéglőt találtunk. A szokásos berendezésű épület: a földszint fölött a szobák, mindegyikbe külön ajtón lehet bemenni az udvar felől nyitott tornácról; a szobák padlózva vannak, mennyezetük gerendás. Körülbelül egy shillingért itt megebédeltem és két órakor tovább indultunk. A vidék sokkal jobban kezdett tetszeni, mint az ország bármely eddig látott része. Néha a mi angol rétségeinket idézte emlékezetembe, máskor gazdag szántóföldek sorakoztak rajta. A talaj homokos agyag. Az utat dombok és völgyek élénkítették 5 \