Szerecz Imre (szerk.): Richard Bright utazásai a Dunántúlon 1815 (Veszprém Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1970)

amelyeket mind láthattam. A felfedezett művészi munkákból a legmeglepőbb egy hatalmas alaknak, valószínűleg Herkulesnek fehér márvány törzse. Egy másik csonka törzs hihetőleg Minerva. A többi anyag oszloptöredékek, sírfelirat vagy más felirat, amelyeket nagyon megviselt az idő vasfoga. Nagymennyiségű római pénzt is találtak Szombathelyen. Sok más maradvány létezéséről tudunk, de elveszett vagy elpusztult. Ezek között volt egy szép mozaik padló, Schönwiesner látta 1780ban és ami sokkal érdekesebb, bizonyos feliratok, amelyeket állítólag a szerencsétlen Ovidius sírjában találtak. Sabaria modern lakói nagybátran kisajátították maguknak azt a dicsőséget, hogy ideiglenesen menedéket adtak ennek az ünnepelt száműzöttnek és hogy az falaik között lehelte ki lelkét. Hogy dicsekvésük alaptalan, azt olvasóim többsége bizonyára gondolja, de ebben a kérdésben a teljes világosság, ahogyan azt a város történetének írója kiderítette, sokkal érdekesebb, semhogy mellőzzük. A források szerint „Tiberius uralkodásának negyedik és a keresztény időszámítás tizenhetedik évében Sabariát dicsőséggel övezte a kiváló költőnek, Publius Ovidius Nasónak halála és sírja. De ajánlatosnak látszik annak megállapítása, mennyire alapszik igazságon ez a hagyomány." (347-3J

2-) Amint Vasvár után egy magaslatról visszanéztünk a hátunk mögött maradt vidékre, nagyon változatos tájék tárult szemünk elé. A zalabéri országút szelid dombok és sűrű erdők között vezetett; általában jó volt; néhány helyen a parasztok a vármegyei hajdúk felügyelete mellett javításával voltak elfoglalva. Zalabéren egy óriástermetű, mogorva postamester mindenféle okra hivatkozva - többek között betyárokat is emlegetve - arra akart rávenni, hogy egy hosszadalmas kerülő úton menjek tovább Keszthelyre (az volt ti. legközelebbi állomásom), és a világért sem adta oda lovait a rövidebb útra, mivelhogy az nem tartozott bele a postai úthálózatba. Végre mégis megértette a szót és amikor elfogadtam kikötéseit és megfizettem a jó borsos különdíjat, egyszerre szélnek eresztette az összes betyárokat. Zalabérről két órakor indultunk el. A vidék nem érdekes. A föld művelés alatt áll, de nem termékeny. Elhagyva Szentgrótot - ahol néhány csinos házat látni egy dombokkal szegélyezett völgybe érkeztünk. A dombok tetején erdők, lejtőin vetések állottak. A kocsis itt eltévesztette az utat és két-három mérföldet is megtettünk már, amikor egy lovassal találkoztunk, aki eligazított bennünket. Kétségtelenül magyar nemes volt, páratlanul festői ruhája után ítélve. Széles karimájú nagy kalapja vállára volt csúsztatva, zsinóros mentéjén ezüst gombok csillogtak, világoskék feszes nadrágot és magasszárú csizmát viselt, övébe dohányzacskója volt dugva és válláról nagy zöld köpeny omlott alá. Egy meredek völgyszakadékban kapaszkodtunk felfelé. A völgy két oldalát pompás szőlők és birkalegelők, alját gabonaföldek borították. Felérkezve egy másik