S. Lackovits Emőke: Viseletek öltözködési kultúra a Bakony és a Balaton- felvidék falvaiban (Veszprém, 2001)

Szlovák viseletek, öltözködési szokások

A szoknyák aljára díszként csak zsinór került, esetleg a felsőrészek, blúzok, réklik elejére keskeny csipke. A női ruhatár még a legszerényebb körülmények között is meglehetősen nagy számú darabból állott. Az alsóruhák közül az ingekből 12 darab, míg az alsószoknyákból legalább öt volt. Utóbbiak közül három fodros, kettő pedig csipkés. Harisnyából csak egy, vagy két pár, hiszen nem viselték rendszeresen még csizmában sem. Kapcát tekertek a lábukra, úgy húzták fel a csizmát. A pár harisnya szinte egy életen át eltartott, hisz csak ünnepi alkalmakkor került a lábukra. Cipőből egy, vagy két pár, csizmából is ugyanannyi elegendő volt. A felsőruhák száma 25 és 50 öltözet között mozgott többnyire, amelyek lánykortól az idős asszonykorig, egy egész életen át kitartottak. Ezekhez alig vásároltak újakat. Az évek múlásával színeikben változtak, és ezzel a viselhető darabok száma is csökkent. Szövetből nyolc-tíz, kékfestőből (föstő) öt-hat öltözet, ezeken kívül három-öt selyem, öt-hat karton, egy-két grenadin, egy-két bársony, három-hat barhent, továbbá néhány különálló szoknya és blúz alkotott egy teljes mhatárat. Ezekhez járult még negyven-hatvan kendő. Utóbbiból sokat vettek és viseltek, hisz aszszony komkban kendő nélkül nem mutatkozhattak. A kendők legtöbbje olcsó volt (80 fillér-1 P), szegény számára is megvásárolható. Alsó kendőből kettő-négy volt: ünnepre kasmír, köznapra "bécsi kendő", azaz bécsi piros karton. Kötényből öt szolgált az ünnepi alkalmakra, ugyanennyi pedig köznapra. A ruhák anyaga közül legünnepélyesebbnek a bársonyt és a szövetet, valamint a drágább, ún. gyöngyselymet (gyöngyselem) tartották, legegyszerűbbnek a barhentot és a kartont. Közöttük foglalt helyet a zefír, az olcsó selyem (mosóselem), a delén, a kékfestő (föstő). Lányoknak ünnepi anyag volt a mohi és a grenadin is. A legkedveltebb kelme a kékfestő volt, több, különböző alkalmakra szolgáló öltözetet is készítettek belőle. A mhák alapanyagát Székesfehérváron a szápári származású Klopfel László zsidó kereskedőtől, vagy Győrben, esetleg Várpalotán szerezték be. Előfordult, hogy Veszprémben vásároltak ruhának valót. A suri, csetényi, móri, szápári vásárokon ugyancsak vettek különbféle kelméket. Különösen kékfestőből és kartonból lehetett itt igazán, remekül válogatni. A ruhatárat általában lánykorban készítették el. Akinek az anyja tudott varrni, mindent megvarrt, többnyire szabásminta alapján. A szabásmintákat minden blúzhoz elkészítették, külön az elejét, hátát, ujját. A drága szövetből, bársonyból, selyemből azonban nem vállalkoztak házilag a ruha elkészítésére. Ilyenkor varrónőhöz fordultak. Szápáron pl. Speray Terézia volt a varrónő, akinek nemcsak pénzben, hanem természetben, ledolgozásos munkával is fizethettek tevékenységéért. A mhák fazonját a készíttető, vagy a saját magának készítő mindig maga választotta ki, döntötte el milyenségét, természetesen a közösség által elfogadott formában.