Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)

VARÁZSKÖRBEN

Varázskörben „Dörmögj, testvér, egy sor Petőfit Köréd varázskor teremtődik" Illyés Gyula Mágikus az ereje a szavaknak. Ezt érezték a sámánok és ezt tudják a költők. Azt hiszem, emberősünk első, legdöbbenetesebb élménye lehetett, amikor ajkán kiformálódott, megszületett a szó. Nem tudhatta, csak sejthette, milyen varázshatalom birto­kábajutott. Nem véletlen, hogy az ősvallásokban és a termé­szeti népek vallási kultuszaiban voltak és vannak szavak, melyeket csak a beavatottak mondhattak ki. A nyelv élő szervezet, tehát változó. Bizonyos szavak elkop­nak, elhalnak és újak születnek. Hinni kell a szavak varázs­erejében és hinni abban, hogy az igaz szavak mindig kö­zelebb visznek nemcsak másokhoz, önmagunkhoz is. Éreznünk kell a szavak, a nyelv megtartóerejét. Őrizzük a szavakat, nyelvünket, hogy a nyelv is őrizzen meg minket. (Mindig éreztem a magyar szavak mágikus erejét. Benne élek ebben a nyelvben, egy vagyok vele. A költeménynek iga­zi ízét csak ezen a nyelven érzem. S nemcsak érzem, tudom, hogy a magyar nyelv legősibb örökségem, mely népemet nemzetté tette és megtartotta a huzatos Kárpát-medencé­ben. Őseim hűséggel őrizték meg az indogermán nyelvek körülöttünk zúgó tengerében. E nyelvben benne él a ma­gyarság egész múltja, még az is, amit csak sejtünk az eltűnt idő ködében.)

Next

/
Thumbnails
Contents