Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)

VARÁZSKÖRBEN

VASÁRNAP kel az érdmindszenti sámán, Ady Endre, a tudós tanár hallatlan műveltségével felfegyverkezett Babits Mihály, a humorban „tréfát nem ismerő" Karinthy Frigyes, a „sárarany" fajtáját nála jobban meg nem formáló Móricz Zsigmond, a Dosztojevszkij-arcú szegedi költő, Juhász Gyula, a széttört szobrász tüdőbeteg fia, Tóth Árpád, a nagyvárosban is a nyírségi tájakat visszaálmodó Krúdy Gyula, s már készül okos, tanáros írásokkal Szabó Dezső. Talán soha nem volt olyan gazdag korszaka a magyar szellemnek, a magyar irodalomnak, mint amikor Kosztolányi indul. Babitscsal jó barátságot köt már a szabadkai költő, s ez a barátság meg is marad, s mélyül a sírig. Pesten akad össze Karinthyval, akihez úgy hozzánő, mintha testvérek lennének - Esti Kornél rokonságban van Karinthyval. Adyra féltékeny, talán gyűlölet is lappang benne a szertelen óriás iránt - ez íratja vele az Ady-ellenes cikket a húszas években. De nincs az irodalomnak az a területe, amelyen neki ne indulna az eredményes portyának. A költő mellett ott a regényíró, aki megírja a dilettáns félelmetes regényét a Néróban, a kisvárosi csúnya lány regényét a Pacsirtában, a kis cseléd tragédiáját az Édes Annában. S amellett a lapok hasábjain ontja a karcolatot, a tárcát, melynek egyik utolérhetetlen mestere, ír színibírálatot és irodalmi kritikát, csinál interjút és utazásairól mindig tele tarisznyával tér vissza. Barátságot köt kora legnagyobbjaival, Thomas Mann-nal éppúgy, mint Galsworthyval. Dolgozik, még a betegágyon, a halálos ágyon is, állandóan jegyez, hisz a halálos kór szétrágta már a gégéjét, beszélni nem tud: de vall a papiroson, végén már csak szaggatott szavakkal, vall az élet-halál határmezsgyéjén, míg búcsút nem mond mindennek, s itt hagyja maga mögött a halhatatlan önmagát: Esti Kornélt.