Kutasi Kovács Lajos: Vasárnapok hétköznapok (Veszprém, 2005)

VARÁZSKÖRBEN

VASÁRNAP Csere Elgondolkodva ült az íróasztalánál. Előtte feküdt a kéziratpapír, de egyetlen sort sem tudott leírni. Soha nem érezte még ennyire, hogy milyen hiábavalóságot cselekszik azzal, hogy távol hazájától, idegen néptenger közepén az anyanyelvén ír. Kinek, miért és meddig? Talán a tegnapesti beszélgetés kavarta fel ennyire. Társaságban volt, s egy régi barát hozzá fordulva azt mondotta: - Sokkal jobban tennéd barátom, ha tökéletesen megtanulnál valamelyik nagy világnyelven s beilleszkednél abba az idegen életkeretbe, amelybe a száműzetés kényszerít. írhatnál nagy, sok százezer példányszámban lapokban, folyóiratoknak és könyveidet nagy, nemzetközi kiadóvállalatok adnák ki. Akkor érvelt, ellentmondott: - Kedves barátom, te kívül állasz a művészeten, s azt hiszed, az író mestersége is éppen olyan, mint a más emberé. Elég, ha megtanul tökéletesen egy idegen nyelvet s már megkapta az eszközt, a szerszámot, hogy dolgozzék, alkosson, író marad, csak éppen nem magyar író. Tudod, Jókai írta, hogy aki hazát cserél, szívet is cseréljen. A magyarnak sokszor kellett éreznie ezt, hisz mindig voltak bujdosói. S lehet-e szívet cserélni? Nem lehet ma sem, holott ügyes tudósok mesterkednek már olyan plasztikszívvel, mely ezt a vért pumpáló izomzatot pumpálni tudja. Csakhogy a szív, amire Jókai és minden száműzött gondol, nem azonos ezzel az anatómiai szervvel... így beszélt még sokáig, anélkül, hogy meggyőzte volna öreg barátját. Sőt! Valahogy annak a szavai ivódtak mélyen